Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Elhunyt Erdőss Pál
|
Hatvan éves korában meghalt Erdőss Pál. A rendező utolsó alkotását, a Budakeszi srácokat a 38. Magyar Filmszemle versenyprogramjában mutatták be. A Balázs Béla-díjas, a Budapesti Iskola irányzatának alkotójaként induló filmrendező nevéhez olyan alkotások fűződnek még, mint az Adj király katonát!, a Visszaszámlálás, a Gondviselés és az Üvegfal.
Erdőss Pál pályáját az érettségi után a Magyar Televízióban kezdte, ahol gyártásvezető volt, majd a filmgyárba került asszisztensnek. Először a hetvenes évek elején, a Balázs Béla Stúdióban kapott esélyt az önálló filmkészítésre, majd a Dárday István vezette Társulás Stúdióhoz került. Itt készítette 1982-ben első nagyjátékfilmjét, az Adj király katonát! címűt.
 
A film itthon és külföldön is nagy siker lett: Cannes-ban elnyerte a legjobb elsőfilmnek járó Arany Kamera-díjat. Későbbi filmjei a Visszaszámlálás (1985), a Gondviselés (1986), a Pókok (1989), a Gyilkos kedv (1996) és az Üvegfal (2005). Utolsó nagyjátékfilmjét, az 56-os témájú, Kovács István önéletrajzi regényén alapuló Budakeszi srácokat a nemrég véget ért 38. Magyar Filmszemle versenyprogramjában mutatták be, de korábban a mozik is vetítették. 
 
 
 
(est.hu összeállítás) 
2007.02.15
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 17., csütörtök

Paszkál
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.