Roman Polanski és a Coen fivérek is azok között a rendezők között vannak, akik (összesen harmincöten) rövidfilmeket készítenek, hogy ezzel köszöntsék és ünnepeljék a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál hatvanadik szülinapját.
A háromperces kisfilmeket – melyek témája természetesen a mozi és a moziba járás lesz – egy csokorba gyűjtve majd a fesztiválon mutatják be májusban.
Gilles Jacob, a legnevesebb európai filmfesztivál igazgatója azt ígéri, a nézőket és a mustra látogatóit sok meglepetés várja majd az összeállításban, David Cronenberg például teljes egészében egy fürdőszobába helyezte filmje helyszínét.
A kisfilm-összeállítás többi résztvevője közt olyan neveket találunk, mint Ken Loach, Lars von Trier vagy Wim Wenders. Egy rövid kis hárompercessel a Babel rendezője, Alejandro Gonzalez Inárritu is részt vesz a kezdeményezésben, ahogy a korábbi Arany Pálma-nyertes Jane Campion, Gus Van Sant és Nanni Moretti is.
„Egyik alkotó sem tud semmit a többiek rövidfilmjéről, még azok cselekményéről sincs fogalmuk” – árulta el Jacob. A meglepetés-rövidfilmeket május 20-án fogják levetíteni, maga a fesztivál pedig május 16. és 27. között zajlik majd. A nemzetközi zsűri elnöke a brit rendező, Stephen Frears (A királynő, Mrs. Henderson bemutatja) lesz.
(bbc.co.uk)

Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek