Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Csupó Gábor Magyarországon
|
A magyar származású amerikai rajzfilmes művész, producer és zenész, Csupó Gábor, a Simpson család és a Fecsegő tipegők alkotója első élőszereplős filmje, a Híd Terabithia földjére című fantasy magyarországi mozibemutatójára érkezett.
A hazánkban hivatalosan február 22-én bemutatásra kerülő film sajtóvetítése után tartott sajtótájékoztatón a Puskin moziban a rendező elmondta, hogy a Terabithiát az Egyesült Államokban is csak nemrég, február 16-án mutatták be, ahol igen kiemelkedő, 22 millió dolláros nyitó eredményt produkált (és ezzel máris behozta elkészültének 20 millió dolláros költségét). 
 
Csupó Gábor azt is elárulta, mindig is szeretett volna a rajzfilmek mellett élőszereplős filmeket is készíteni, és eddig is több forgatókönyvvel megkeresték már, de ez volt az első, ami érzelmileg megfogta, és úgy döntött, leforgatja. A főként gyerekszereplőkkel készült filmben való munka nem esett nehezére az alkotónak, hiszen neki magának is öt gyermeke van. 
 
Későbbi terveiről a rendező elárulta, jelenleg is több projektje van előkészítve saját cégénél, a Klasky-Csupónál, de továbbra is rengeteg forgatókönyvvel keresik meg, ám egyelőre nem talált neki tetszőt. Viszont az élőszereplős gyerekfilm után át szeretne térni a felnőtteknek szóló élőszereplős munkák készítésére is – sok minden érdekli, és nem akarja, hogy beskatulyázzák. 
 
A Narnia krónikáit jegyző Walden Media és a Disney közös produkciójában készült Híd Terabithia földjére Katherine Paterson 1978-as ifjúsági regényén alapul, mely a kilencvenes évek elején a Móra Kiadó gondozásában hazánkban is megjelent. Csupó elmondása szerint a könyv szerzőjének már a forgatókönyvet is elküldték, sőt több ötlete is volt azzal kapcsolatban, és az elkészült film is nagyon tetszett neki. 
 
 
 
(est.hu) 
2007.02.21
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 17., csütörtök

Paszkál
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.