Terminátor 2. - Az ítélet napja

olvasói
9/10 (63)
Kalifornia kormányzója 15 millió dollárt zsebelt be a T2-ért, pedig mindössze 700 szót kellett megtanulnia a szerep kedvéért. Ebből az is kiderül, hogy a "Hasta la vista, baby!" 85 716 dollárba (kb. 17 millió forint) került. Egyébként a fenti híres mondat a spanyol nyelvű közönséghez "Sayonara, baby!" változatban jutott el, ami persze csak 42 858 dollárt ér.
Az első Terminátorba fektetett pénz busásan megtérült, de Hollywood mégsem mozdult rá azonnal a folytatásra, amikor azonban hét évvel később mégis belevágtak, 16-szor annyi pénzzel kezdtek bele, mint az elsőbe. Az ítélet napja látványvilágán természetesen meg is látszik a 100 millió dolláros költségvetés, és a filmet nem csak a közönség zárta a szívébe, - amit a több mint 600 millió dolláros bevétel is igazol - de a szakma is négy Oscarral jutalmazta.

A T2 ítélet napja - a harmadik világháború kitörése - 1997. augusztus 29-ére esik. Az alkotók tudatosan választották ezt a dátumot, hiszen 1949-ben a szovjetek ezen a napon végezték első kísérleti atomrobbantásukat. A robotok ezúttal egy tökéletesített terminátort, a T-1000-es modellt küldik vissza a múltba, hogy végezzen az ellenállás vezetőjének fiatalkori "verziójával", azonban John Connor sem tétlenkedik, és Schwarzit küldi a T-1000-es ellen.



fujisan
2007.03.02
|
Terminator 2: Judgment Day
amerikai-francia sci-fi, 137 perc, 1991
Rendező:

James Cameron

Színész:

Arnold Schwarzenegger
(a Terminátor)

Linda Hamilton
(Sarah Connor)

Edward Furlong
(John Connor)

Robert Patrick
(T-1000)

Joe Morton
(Miles Dyson)

Xander Berkeley
(Todd Voight)

Műsoron a TV-ben

Mozi+
 2019.11.01., péntek, 13:25

Linkek

(5 kép)


Filmek a TV-ben
18:10
18:20
A férfi mögött
amerikai film, 2017
18:40
Tripla kilences
amerikai akciófilm, 2016
18:45
A rodeós
amerikai film, 2018
18:50
Farkangyal
amerikai vígjáték, 1991
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
13:25
Miffy és barátai
holland-amerikai animációs filmsorozat, Miffy fákat számol, 2003
13:27
Rózsaszín párduc és barátai
2009, I. évad, 72. rész
13:30
Miffy és barátai
holland-amerikai animációs filmsorozat, Boris és a futóverseny, 2003
13:30
Táncakadémia
I. évad, 18. rész
13:30
Majomparádé
I. évad, 5. rész
Játék
Tíz éve született a zenekar a Magyar Színház büféjében és szilveszterkor léptek fel együtt először „jelmeztelenül”.
A héten még látogatható a szürrealista kiállítás az MNG-ben. A szürrealista mozgalom Margitte-tól Dalíig. Válság és újjászületés 1929-ben. #salvadordali #renemagritte #szurrealista #szurreal #kiallitasajanlo #kulturalisajanlo
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.