Pálfi György a Taxidermiáéért Mexikóvárosban a legjobb rendezés díját vehette át. A trófeát a zsűrielnök, Geraldine Chaplin adta át a záróünnepségen. A mexikói nemzetközi filmfesztivál, a FICCO történetében először díjaztak magyar alkotást.
Mexikóváros grandiózus nemzetközi filmfesztiválján Pálfi György nyerte el a legjobb rendező díját Taxidermia című művéért. A trófeát a rendező személyesen vette át a záróünnepségen. A mexikói fővárosban immáron negyedik alkalommal rendezték meg március első napjaiban a kortárs filmművészeti fesztivált, a FICCÓ-t. A több mint 220 filmet felvonultató rendezvényen idén volt először magyar alkotás a díjazottak között. A nemzetközi zsűri elnöke Geraldine Chaplin, a világhírű színésznő volt.
Pálfi György második nagyjátékfilmjét a Taxidermiát a tavaly Cannes-ban tartott világpremier óta számos rangos nemzetközi filmfesztivál hívta meg. A Parti Nagy Lajos novellái alapján készített film rendezését Antalyában, Brüsszelben, Chicagóban, Cottbusban és Kolozsvárott is díjakkal jutalmazták. Észtországban a filmkritikusok kedvence volt, legutóbb pedig Portóban lett közönségdíjas.
(Magyar Filmunió)

Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek