Hé haver, hol a kocsim?

est.hu:
6/10
|
olvasói
7/10 (15)
Evan Treborn a Pillangó-hatásból és az Amerikai pités Stifler rettenet mód betépnek, és másnap reggel nem emlékeznek semmire. Pedig az éjszaka folyamán különös kalandokba keveredtek, és nem mellékesen egy nagyobb összeghez is hozzájutottak. Az utóbbi évek legidiótább vígjátéka nem csak a tiniknek okoz kellemes perceket.
Ashton Kutcher és Seann William Scott valószínűleg az életben is idióták, hiszen annyira nem jó színészek, hogy ilyen hitelesen alakítsák a hülyét.

A két cimborát - miután magukhoz térnek az átmulatott éjszaka után - több meglepetés is éri. Először is tele a hűtő joghurttal (vagy valami hasonlóval, már nem emlékszem) majd egy lakótársuk, akit egyikük sem ismer, levizeli az egyik szobanövényt. Az is kiderül, hogy nem szállították ki este a rájuk bízott pizzákat. A gondok akkor kezdődnek, amikor eszükbe jut, hogy barátnőik (ikrek)születésnapjáról elfelejtkeztek. Az ajándék beszerzéséhez szükségük lenne Jesse (Kutcher) autójára, de nem emlékeznek rá, hol hagyták a kocsit. Az autó utáni nyomozás során kapcsolatba kerülnek egy fura szektával, sőt földönkívüliekkel is. A film tanulsága, hogy a nagy ciciknél fontosabb a szerelem.



fujisan
2007.03.13
|
Dude, Where's My Car?
amerikai vígjáték, 83 perc, 2000
Rendező:

Danny Leiner

Színész:

Ashton Kutcher
(Jesse Montgomery)

Jennifer Garner
(Wanda)

Seann William Scott
(Chester Greenburg)

Marla Sokoloff
(Wilma)

Charlie O'Connell
(Tommy)

Kristy Swanson
(Christie Boner)

Hal Sparks
(Zoltan)

Mary Lynn Rajskub
(Zelmina)

Bob Clendenin
(Zarnoff)

Műsoron a TV-ben

Comedy Central
 2019.09.28., szombat, 22:30
 2019.09.28., szombat, 01:30
 2019.09.30., hétfő, 02:20

Linkek



Filmek a TV-ben
H
19
K
20
Sze
21
Cs
22
18:15
A kis boszorkány
német fantáziafilm, 2018
18:15
Kitervelt románc
amerikai romantikus vígjáték, 2016
18:40
Kong: Koponya-sziget
amerikai akciófilm, 2017
18:40
Floridai álom
amerikai film, 2017
18:40
Páros mellékhatás
amerikai vígjáték, 2009 (ism.)
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
H
19
K
20
Sze
21
Cs
22
04:02
Pat, a kutya
2017, 3. rész: Garázsvásár
04:05
Chuck megoldja
I. évad, 2. rész: Ki a barátod?
04:10
Gumball csodálatos világa
2011, 551. rész: A társaság
04:10
Pat, a kutya
2017, 4. rész: Kukackatasztrófa
04:10
Game Shakers
II. évad, 217. rész: Kém játszma
Játék
Az ország egyik legismertebb MC-je bandájával és saját szerzeményeivel érkezik a Hajóra.
Balatoni ajánlónk bióban! Badacsonyi futás (meg még sok más helyszínen is), gyenesdiási VW bogártalálkozó, Iszkiri zenekar a siófoki Plázson, Zamárdi B-my-lake és még sok sok program! #badacsony #dulorefutunk #iszkirizenekar #karavankemping #gyenesdias ##vwbogár #bogártalálkozó #bmylake
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.