Kedvenc helyek

Brett Anderson: Brett Anderson

est.hu:
9/10
|
olvasói
8/10 (33)
(Drowned In Sound)

Brett Anderson az elmúlt másfél évtized brit popzenéjének egyik emblematikus figurája. A Suede-del remekműveket alkotott (Singles), annak feloszlása után pedig kibékült egykori gitáros-dalszerző társával, a Suede-ből már korábban távozó Bernard Butlerrel, és közös új zenekaruk, a Tears is egy szép albummal (Here Come The Tears) és első osztályú koncertekkel debütált 2005-ben. Aztán a Tears is leállt (nem vesztek újra össze, nem oszlatták fel a formációt, egyszerűen csak pihentetik), az énekes pedig 2007-ben elérkezettnek látta az időt a szólókarrierre. Cím nélküli lemeze meglepően briliáns lett.
Az 1967-es születésű Brett Anderson a Tears-albummal párhuzamosan már 2004-2005 folyamán elkezdett dolgozni egy szólólemezen. A dalok nagy részét egy korábban szinte ismeretlen, Angliában élő norvég dalszerző-előadóval, Fred Ball-lal írta, akivel a lemez produceri munkálataiban is osztozott (Ball egyébként Pleasure néven ad ki lemezeket, a Prince-féle zenei világot modernizáló Pleasure 2 című legújabb albumának beharangozó kislemezdalát, a Back To You-t Anderson énekli). Brett első szólólemezén végre igazán önmagát adja, minden fenntartás nélkül olyan dalokat és hangszerelési megoldásokat szerepeltet a lemezen, amelyek hozzá a legközelebb állnak, ráadásul a hangszerek többségét is ő szólaltatja meg: a döntően zongorás, dús vonóskörítésű, nagyívű balladák kíséretből néha előlépő elektromos gitárokat is Anderson játszotta fel. Mondani sem kell a lemez témái, a dalszövegek a korábbiaknál is személyesebbek, az album Song For My Father című záródala például Brett 2005-ben elhunyt apjának állít emléket.  
 
Az eddigiekből talán arra lehetne következtetni, hogy ez már egy ismert történet, újdonsággal nemigen tud szolgálni a korong. Nos, itt jön a meglepetés: ez így is egy kitűnő lemez, végig egyenletesen magas színvonalú dalokkal, túlkapásoktól mentes hangszereléssel, magával ragadó hangulattal. Ugyan nincs az életművet ismerők számára túl sok új elem, és nekik akár hiányozhat Butler gitározása is, de ez a hullámvölgyek nélküli alkotás bizony jobban sikerült mind a Tears 2005-ös bemutatkozásánál, mind az A New Morning című utolsó Suede-albumnál. A nyitó, kiábrándult Love Is Dead, vagy a szintén csalódásokat kiéneklő To The Winter közelíti meg leginkább a Brett által megcélzott klasszikus Scott Walker-világot, a Dust And Rain viszont klasszis Suede, a rockosabb fajtából. A csupaszabb Scorpio Rising máris helyet kapott egy filmben (a Paragraph 78 című orosz sci-fi-thrillerben), a sodró The Infinite Kiss vagy a billentyűs Colour Of The Night egyaránt remek példák Brett szívből kiszakadó érzelmeire és pazar énekére, a keringős The More We Possess The Less We Own Of Ourselves kamarazenei darabja pedig lemez csúcspontját jelenti.
Dömötör Endre
2007.03.31
|


Játék
A PanyolaFeszt arra törekszik, hogy a vidék hagyományait, értékeit csokorba gyűjtve megmutassa a helybélieknek és a faluba érkezőknek egyaránt.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.