Száguldott a Taxi 3.

14. heti nézettségi adatok
Na végre. Nem is tudom, hány hét után a fiatalok körében nem a Barátok közt végzett az első helyen. Hogy ki, azt még nem árulom el, olvassák csak tovább a cikket!
A teljes lakosság körében a sorozat azért hozta a szokott formát, és az első négy helyet a Berényiék szerezték meg maguknak, az ötödik helyre azonban egy meglepetés-versenyző lépett, mégpedig a Szeszélyes (1 876 209 néző) című RTL-es szórakoztató (?) műsor Antal Imrével és társaival. A Barátok maradék egy epizódja (1 818 589 néző) a hatodik helyre szorult. A Szeszélyes - számomra - megdöbbentő közönségarányt produkált; 43,7 százalékot, ami magasabb, mint az említett sorozaté. Természetesen csak ami a teljes lakosságot illeti. Hetedik helyen végzett a Taxi 3. című francia film, melyet a TV2 sugárzott, ráérezvén a film aktualitására, ugyanis a héten lesz a T4xi premierje a mozikban. Ennek hatására, vagy csak úgy mindenesetre 1 739 573-an nézték meg. Mint már az előző hetekben is említettem, most sem hagyom ki, hogy jön fel a Jóban rosszban. A múlt héten konkrétan a nyolcadik helyre küzdötték fel a Csillagvirág klinikán haknizó színészek, a szerdai epizódot 1 672 716-an látták, ehhez azonban hozzátartozik, hogy ekkor volt a sorozat 500-dik, jubileumi adása. Kilencedik lett a TV2 vasárnapi bulvárműsora, a Napló, és tizedik helyen üdvözölhetjük Győzikét, 1 600 406 nézővel. Meglepő módon, a Sztárok a jégen című TV2-es licence-műsor is tartja magát, múlt héten tizennyolcadik lett a szombati műsor. A közönségarány tekintetében a negatív csúcsot ezúttal ismét a Köztévé című M1-es műsor könvvelheti el magának, 9 százalékot sikerült elérnie, pedig a műsorsáv sem olyan borzasztó; csütörtökön, este 7-kor csupán 399 153-an választották maguknak ezt a fajta szórakozást. Ez ugye az éppen tévét néző 9 százaléka, vagyis ebből kiszámolhatjuk, hogy abban a pillanatban összesen 4.435.033-an nézték a tévét. Hasonlóan rossz eredményt ért el egy másik M1-es próbálkozás, a Szempont, melyet csütörtökön nyolckor tűztek műsorra, közvetlenül a Köztévé után. Ennek 9,7 százalékos lett a közönségaránya. 
 
A fiatalok körében a következőképpen alakult a helyzet; és akkor most kiderül... 
 
Szóval az első helyen végzett a Taxi 3. című francia vígjáték, így végre egy picike változatosságról számolhattam be kedves olvasóimnak. De egyébként semmi. 932627-en nézték meg a száguldozós franciákat, amely az éppen tévéző fiatalság 43,6 százaléka volt. A Barátok közt öt napi epizódjai következnek, a második helyen lévő pénteki adás közönségarány elérte a 48,7 százalékot, itt valami történhetett! A Túszjátszma című akciófilm, melyet pénteken vetített az RTL Klub, szintén jó eredményeket ért el, lehet, hogy lusták voltak az emberek átkapcsolni, de az is lehet, hogy ez egy jó film. Bár nem hiszem. Mindenesetre 758835-en nézték 43,8 százalékos közönségaránnyal. Nyolcadik lett a Szeszélyes című kabaréműsor, meglepő módon a fiatalok is harapnak Antal Imrére. Negatív közönségarány-csúcsot ért el a Kékfény című bűnügyi magazin, ami nem meglepő módon az M1-en foglal helyet és időt magának. A maga 6,2 százalékával tényleg hihetetlenül nézetlen, 129821 fiatalt tudott a képernyők elé csábítani. 
 
A cikk alapján a kedves olvasó már kitalálhatta, hogy közönségarány tekintetében ki a leggyengébb; igen, az M1. A fiatalok körében, főműsoridőben mért adatok a következők; M1: 6,2 százalék, Viasat: 6,8 százalék, TV2: 26,8 százalék, RTL Klub: 35,1 százalék. 
 
 
 
bj
2007.04.03
|


Filmek a TV-ben
23:55
Életre éhezve
amerikai filmdráma, 2003
00:10
Beépített hiba
amerikai krimivígjáték, 2014
00:10
Apám Lola
francia film, 2017 (feliratos)
00:30
Hideghegy
angol-amerikai filmdráma, 2003
00:30
A szabadság határai
amerikai film, 2009
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
23:45
Veszélyes Henry
III. évad, 310. rész: Zöld ujj Szindróma
23:50
Gumball csodálatos világa
2011, 191. rész: A lovagok
23:50
Mr. Bean
2002, 62. rész: A vakond
00:00
Mia és én
III. évad, 20. rész: Visszatérés a szivárvány-szigetre
00:00
Grizzy és a lemmingek
2016, 71. rész: Mackójáték
Játék
Ünnepi ráhangolódással folytatódnak a családbarát délelőttök a Jurányiban.
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.