Az ördögűző

est.hu:
10/10
|
olvasói
7/10 (6)
Az Entertainement Weekly és Maxim magazinok minden idők legfélelmetesebb filmjének kiáltották ki az Ördögűzőt. A filmet bemutató mozikba rendszeresen mentőt kellett hívni, mert többen rosszul lettek a a vetítések alatt.
A filmet az Egyesült Királyság számos városában betiltották, ezért néhány utazási iroda összefogott, és felvett az ajánlatai közé egy "Ördögűző Busztúra" névre hallgató programot, amelynek keretén belül népes csoportokat fuvaroztak az engedékenyebb városokba. A Dyer atyát alakító William O'Malley szerint - aki a való életben is pap - a filmbeli események a valóságban is megtörténtek,  mindössze annyi volt a különbség, hogy az ördögöt egy fiúból kellett kiűzni és nem egy lányból, valamint az alkotók megváltoztatták a történet helyszínét.
 
A rendezői székre esélye volt Stanley Kubricknak - a Ragyogás rendezőjének - és John Boormannak (Excalibur) is. Utóbbi a "borzalmas" forgatókönyvre hivatkozva mondott le a lehetőségről, de látva a film sikerét, a folytatás rendezését már elvállalta.

Az Ördögűző valódi csemege a horror-rajongóknak, de senkinek sem javaslom, hogy tele gyomorral üljön le a képernyők elé.




fujisan
2007.05.04
|
The Exorcist
amerikai horror, 122 perc, 1973
A Sátán beveszi magát az Államok fővárosába, hogy megszerezze egy ártatlan kislány lelkét. Egy igazi, horrortörténeti klasszikus.
Színész:

Ellen Burstyn
(Chris MacNeil)

Max von Sydow
(Merrin atya)

Jason Miller
(Damian Karras atya)

Linda Blair
(Regan MacNeil)

Lee J. Cobb
(William Kinderman)

Jack MacGowran
(Burke Dennings)

(14 kép)


Filmek a TV-ben
18:05
A hegy
amerikai film, 2018
18:10
Hová tűntél, Bernadette?
amerikai vígjáték, 2019
18:20
Need for Speed
amerikai-angol-francia akciófilm, 2014
18:30
A rózsák háborúja
amerikai vígjáték, 1989
18:45
Vadon
amerikai film, 2018
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
14:05
Tickety Toc 2. évad
angol-dél-koreai animációs filmsorozat, Sportolunk, 2014
14:05
Vadócok
2018, I. évad, 9. rész: Szörny a kertben
14:05
Tanuljunk Timmy-vel!
I. évad, 17. rész
14:10
Tanuljunk Timmy-vel!
I. évad, 18. rész
14:10
Mr. Bean
2015, III. évad, 58. rész: Volt egyszer egy ágy
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.