Kedvenc helyek

Rufus Wainwright: Release The Stars

est.hu:
9/10
|
olvasói
9/10 (24)
(Geffen / Universal)

A 2003 és 2004 őszén kiadott zseniális albumpár, a Want One és a Want Two (mely 2005-ben duplalemezes formában is megjelent Want cím alatt) Rufus Wainwrightot a poptörténet legnagyobb géniuszai közé emelte. A kanadai-amerikai dalszerző-énekes a hosszú turnézás és seregnyi közreműködés (Leonard Cohen – I’m Your Man, Burt Bacharach: At This Time, Antony & The Johnsons: I Am A Bird Now, Martha Wainwright: Martha Wainwright, Pet Shop Boys: Concrete, Brokeback Mountain) után 2007-re készült el következő anyagával. A Release The Stars intim, egyszerű korongnak készült, de a nagyratörő dalnok ezúttal sem bírt magával.
Rufus Wainwrightnak a mind koncepciójában, mind kivitelezésében bámulatos két Want lemez művészi Olümposza után már csak a mainstream áttörés maradt hátra (na persze esetében egy relatív áttörésre gondolunk: arra, hogy képes lenne hagyományosabb popköntösben is brillírozni). Ez viszont aligha fog egyhamar bekövetkezni, hiszen az énekes, aki számtalan közreműködése mellett 2006-ban kedvenc gay iconja, a néhai Judy Garland legendás 1961-es Judy At Carnegie Hall koncertlemezének az anyagát is előadta dalról dalra az eredeti New York-i helyszínen (majd 2007-ben Londonban és Párizsban is), jelenleg már egy hosszú évekre elegendő munkát adó opera megírásán fáradozik. No és igen, a Release The Stars sem az a hagyományos poplemez. 
 
A homoszexualitását tizenéves kora óta büszkén vállaló és hosszú időn át kicsapongó drogos bohémként számon tartott Rufus két év óta stabil kapcsolatban él (a Berlini Állami Operaház egyik koncertszervezőjével), és legújabb lemezén ez hallatszik is: nyugodtabb, csendesebb a hangulat, kevésbé világmegváltó a hangnem. Az eredeti szándék szerint egy klasszikus dalszerzői gyökerekhez visszatérő, zongorás, szolidan hangszerelt lemez volt a cél. Most első ízben Rufus volt saját maga producere (a korongon szerepel egy tiszteletbeli executive producer kredit a Pet Shop Boys-frontember, Neil Tennant nevével, és a Want projekt zenei rendezője, Marius De Vries végezte a keverést), de ebben a tekintetben kihallatszik némi szándékolt lazaság, spontánabb rögzítési eljárás az előzményekhez képest (például nem ritka a stúdiózaj, az egyik szám végén hallatszik egy Oh, Boy! felkiáltás stb.). A végeredmény azonban korántsem visszafogott: az egyszerűbb hangszerelésű dalok inkább kisebbségben vannak a pazar megoldású felvételekkel szemben. 
 
Csalódást okozok neked?” – kérdi Rufus a lemez nyitódalának címével, miközben a szerzemény harmadik percében már úgy fürdik a wagneri operafinálékat idéző elsöprő erejű zenekari összhangzatban, mint a legnagyobb dalkirály. „Így bizony aligha” – válaszolhatják neki a rajongók. A beharangozó kislemezdalnak választott Going To A Townban a művész arról számol be, hogy neki viszont csalódást okozott az Amerikai Egyesült Államok, az ország, ahol él („mondd, tényleg azt gondolod, hogy valaki pokolra kerülhet, csak azért mert szeretett?”). A következő, kedvesen csilingelő Tiergarten című valcer a legnyilvánvalóbb kivetülése annak, hogy a stúdiómunkálatok nagy része Berlinben zajlott, egyúttal kitűnő példa Wainwright könnyedséget sugárzó, telipofás, mégis nagyon precíz, lenyűgöző énekére. A Nobody’s Off The Hook a zenészbarátnak, Teddy Thompson szól („ki gondolta volna, mikor folyton egy buzival és egy fodrásszal lógtál együtt, hogy egyszer minden női szív érted epekedik majd?”), az egészen popslágeres Between My Legs szerelmi vívódásokról regél (ennek epikus zárórészben a veterán walesi színésznő, Sian Phillips szavalja a szöveget Rufus éneke fölött), a sok fúvóssal díszített Rules And Regulations pedig lenyugvásra kész szemléletről énekel. A sűrű váltásokkal élő Slideshow örvénylő hatású, a vívódó I’m Not Ready To Love és a kissé teátrális Tulsa nehezebben adja magát (ez utóbbi állítólag a Killers vezérével, Brandon Flowersszel átmulatott éjszaka zanzáját meséli el), de a lemez zárlata ismét lenyűgöző. A Leaving For Paris No. 2 egy koncerteken gyakran játszott „egy szál zongorás” ballada nagyon ihletett kibontása, a Sanssoucit a szövegben megénekelt hedonizmus és az unott ének közötti feszültség teszi izgalmassá, a címadó záródal pedig Hollywoodba teleportálja Rufust: a negyvenes évekbeli filmzenék zárótételét, klasszikus filmbetétdalokat idéző monumentália szövegében is igen méltó befejezés („a régi Hollywoodnak vége, engedjétek szabadon a sztárokat, engedjétek szárnyalni a szerelmet, engedjétek szabadon a csillagokat, engedjétek szabadjára a szerelmeteket, mert Hollywoodnak vége”). 
 
Ha a Want lemezek csúcsminőségét most nem is sikerült elérnie Wainwrightnak, attól még a Release The Stars még simán a 2007-es év egyik legbriliánsabb albuma. 
Dömötör Endre
2007.05.14
|


Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Ma meg holnap látogatható még a World Press Photo kiállítás. Nézzetek meg mindent a világról! #worldpressphoto2019 #kiallitas #foto #fotokiallitas #kiallitasajanlo #nemaradjle
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.