Kedvenc helyek

Heaven Street Seven – Pozitív visszajelzés

a Pesti Est kisinterjúja
A Heaven Street Seven tagjaival a 2002-es Kisfilmek a nagyvilágból album idején már készült egy est.hu-interjú, de azóta sok minden történt: Szűcs Krisztián frontember dolgozott a Neónak (Lo-Tech Man, Hi-Tech World) és Yonderboinak (Splendid Isolation), Ábrahám Zsolt személyben új szólógitáros érkezett HS7-be a 2004-es Szállj ki és gyalogolj! után, melyért 2005-ben Fonogram-díjat nyertek, 2006-ban a cannes-i MIDEM szakkiállításon EU-különdíjat kaptak, 2007 áprilisban pedig az ausztrál Church előzenekarként turnézták végig Európát, és ehhez igazítva elkészült a legutóbbi Tudom, hogy szeretsz titokban album angol verziója, a Sordid Little Symphonies is. Krisztiánnal, Zsolttal és Németh Róbert basszusgitárossal a budapesti lemezbemutatón beszélgettünk.
- Április 12-én a budapesti Gödörben nyitottátok a Church együttessel közös európai turnétokat. Három hét alatt tíz országban léptetek fel, és Londonban zártátok a koncertsorozatot. Milyen élményekkel, benyomásokkal tértetek haza? Azt kaptátok, amire számítottatok?  
 
Németh Róbert: - Egyrészt nem volt még soha olyan turnénk, amelyen egymás után majd’ minden nap játszottunk, másrészt pedig először jutottunk el olyan európai városokba, ahol komoly, több száz fős koncerthelyeken léphettünk föl. Emiatt nem is volt semmilyen előfeltevésünk vagy viszonyítási alapunk. 
 
Ábrahám Zsolt: - Ha egy magyar zenekar csak úgy magától szeretne elindulni egy ilyen tíz országot érintő nyugat-európai turnéra, már a szervezésnél megakadna, mert iszonyatosan nehéz lenne összehozni logisztikailag, hogy minden este játsszon. Ráadásul a Church előzenekaraként olyan klubokban léphettünk föl, ahol ismeretlen együttesként nem valószínű, hogy lehetőséget kaptunk volna.  
 
NR: - Nagyon izgalmas volt, hogy a turné legalább felén olyan helyeken játszottunk, ahol a mai angol és amerikai gitárzene vagy popzene sztárjai is fellépnek: a Bloc Party, az Arcade Fire vagy a Kaiser Chiefs, sőt a Nine Inch Nails.  
 
Szűcs Krisztián:
- Azt azért gondoltuk, hogy sokkal rosszabb nem lesz, mintha Magyarországon játszanánk. De azt kell mondanunk, hogy felülmúlta a várakozásainkat. 
 
NR: - Annyit azért még elmondanék, hogy mi a nyugat-európai közönség számára tökismeretlen együttesként voltunk a Church előzenekara, a hallgatóság tehát simán megtehette volna, hogy belehallgat egy-két számunkba, majd kimegy a büfébe sörözni, várva az este fő fellépőjére. Ehhez képest pont az ellenkezője történt, vagyis a koncertre érkezők a teremben maradtak, egyre többen lettek a fellépésünk alatt, és láthatóan tetszett nekik a zenénk. Az egész csúcspontja a londoni koncertünk volt. Ott esett a legjobban a pozitív visszajelzés, hiszen az ottani közönség olyan szinten hozzá van szokva a jó zenéhez és a sztárokhoz, hogy gyakorlatilag bármikor láthat bárkit…  
 
- Lesz folytatása a dolognak? 
 
NR: - Ha nem lenne folytatás, már akkor is áldásosnak mondható ez a koncertsorozat, de ősszel vagy télen mindenképpen szeretnénk újabb koncerteket leszervezni Nyugat-Európában. És persze azon dolgozunk, hogy a most megjelent Sordid Little Symphonies című lemezünk minél több emberhez eljusson külföldön. Rengeteg szimpatikus helyi zenekarral és újságíróval találkoztunk, és ezekkel a kapcsolatokkal azért is fontos, hogy éljen a Heaven Street Seven, mert, mint mondtuk, nem „korrekt, de semmitmondó”, hanem nagyon is pozitív és lelkes visszajelzéseket kaptunk a zenénkről kint. 
 
- A Heaven Street Seven angol számokkal kezdte pályafutását a Tick Tock No Fear és Goal albumokon, az 1998-as Budapest Dolls még afféle hibridként angol és magyar dalokat is tartalmazott, de a 2000-es Cukortól kezdve csak magyar nyelvű számok jelentek meg a lemezeiteken. Egy-egy dal angol verzióját viszont továbbra is elkészítettétek, három közülük például egy maxi formájában került forgalomba White Lies In HiFi címmel. Miért váratott magára ilyen sokáig az újabb angol nyelvű album?  
 
NR: - Ennek a történetnek a gyökere visszanyúlik a cannes-i MIDEM-hez (2006-ban ott vehette át a HS7 a European Breakthrough Award nevű különdíjat – a szerk.). Ott már nyilvánvalóvá vált, hogy ennek a lemeznek el kell készülnie. Egyrészt Cannes-ban találkoztunk a Warner (a HS7 kiadója – a szerk.) nemzetközi menedzsmentjének embereivel, akik abszolút támogatták az angol lemezt. 
 
ÁZs: - Nagyon rossz, hogy itthon még mindig magyarázni kell ezt a zenei világot. Miközben külföldön teljesen természetes és elfogadott mindenki számára ez a zene, Magyarországon továbbra sem tudnak mit kezdeni velünk, és a zenei döntéshozók folyamatosan „alternatív” zenekarnak állítanak be minket. Ezek után elmegyünk egy ilyen turnéra, ahol nem kell „magyarázni a bizonyítványt”. Ilyen élmények és körülmények után elég kemény visszajönni Magyarországra.  
 
NR: - Hogy az első kérdéshez visszakanyarodjak: nagyon jó volt a koncertturné, de fájdalmas, hogy pont a hazánkban kell szembesülnünk a dolgok teljes változatlanságával.  
 
- A korábbi években megszokott havi egy-két koncerthez képest 2007-ben ez volt a harmadik budapesti koncertetek. Tudatos döntés eredménye a kevesebb koncert? 
 
NR: - Tavaly döntöttünk emellett. Azt szeretnénk, hogy legyen súlya annak a néhány fellépésnek, amit egy évben bevállalunk. A korábban gyakori havi két-három budapesti koncerttel szemben mindenképpen kevesebbet játszunk, és szeretnénk tematikus fellépéseket is. Ennek jegyében januárban akusztikus koncertet adtunk a Művészetek Palotájában, áprilisban a Gödör volt a Church-csel közös turnénk első állomása, most pedig az angol nyelvű albumunkat mutatjuk be itt a Kultiplexben.  
 
SzK: - Az eddigi tíz évhez képest most már egy kicsit tudatosabban szeretnénk csinálni a dolgainkat.
 
- De azért lehetett volna valami köztes állapotot találni… 
 
SzK: - Igazából nincs is annyi hely Budapesten, ahol játszani lehetne. 
 
NR: - Vidéken persze „végigjátsszuk” azt a sajnos nem túl nagy számú klubot, ahol az ember jó szívvel felmehet a színpadra, nyáron pedig játszunk majd az ismert nyári fesztiválokon, a Zöld Pardonban meg a Szigeten, és lesz több őszi fellépésünk is Budapesten. Azt gondoljuk, hogy ez helyes döntés volt. Ha mondjuk máról holnapra akarnánk élni, akkor nyilván nem lenne kérdés, hogy végigjárjuk-e az összes klubot és rockkocsmát, de nem ez a szempont. 
 
- 1995-ben alakult a Heaven Street Seven, hét albumotok jelent meg telis-tele slágerekkel, érik tehát egy best of lemez. Mikorra tervezitek? 
 
SzK: - Ez jó kérdés, már mi is gondolkodtunk rajta, de most túl sok minden foglalja le a zenekart. Vannak ezek a külföldi tervek, és még egy akusztikus koncerttel is megkönnyítettük az életünket. Mindenképpen tervbe van véve a válogatás, szerintem a következő egy-két évben várható. A lemez tartalmát tekintve már beszéltünk arról, hogy mindenképpen dupla album lenne. Az egyik egy klasszikus singles/greatest hits típusú válogatás, a másik lemezen pedig egyrészt a zenekar saját kedvencei, másrészt mindenféle érdekességek, demófelvételek, meg nem jelent dalok kapnának helyet. Egy biztos: lesz miből válogatni. Még az is lehet, hogy újrahangszerelnénk egy-két régebbi számot. 
 
- Mely számok a zenekar saját kedvencei? 
 
NR: - Mondjuk ott van például a Gyűljünk össze újra (a 2002-es Kisfilmek a nagyvilágból album hatperces záródala – a szerk.) ami nem egy klasszikus értelemben vett sláger, de szerintem a többiek is osztják a véleményt, hogy a best of lemezünk második korongján mindenképpen helye lenne. 
 
SzK: - A turnén elővettünk egy-két olyan számot, amit egy itthoni koncerten nem nagyon mernénk, mert nem annyira slágeres, vagy ha játsszuk, akkor már látjuk a közönség reakcióját: „Jó, jó, de most már játsszátok a Dél-Amerikát!” Érdekes módon külföldön teljesen bejöttek ezek a számok is.
 
NR: - De ehhez azért tegyük hozzá, hogy a külföldi koncertek közönsége nem is tudta, hogy mihez képest vagyunk milyenek, hogy ez most egy „ilyen” vagy „olyan” koncertprogram. Hogy Krisztián mondandójához csatlakozzam: a Mozdulj angol verzióját például néhány nap után kivettük a koncertműsorból, mert azt láttuk, hogy érdemes kísérletezni. A Mozduljt úgy is játszottuk már – meg játsszuk is még – eleget.  
Orosz Anna
2007.05.15
|


Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.