Kedvenc helyek

U2 by U2

A könnyűzenei könyvek sivár magyar piacán egyedül a U2-rajongók nem panaszkodhatnak: a Mark Chatterton-féle U2 Enciklopédia és a Michka Assayas által összeállított Bono Bonóról című interjúkötet után a két kiadvány erényeit egyesítő, sőt rögtön négyszeres szorzóval megturbózó – borítójával pedig a 18 Singles válogatáslemezhez és 18 Videos DVD-klipgyűjteményhez is passzoló – U2 by U2 című háromkilós monstrumot is feltehetik polcukra.
Mint a könyvcím is jelzi, itt a legnagyobb ír rockzenekar tagjai vallanak saját magukról és közös három évtizedükről (egykori iskolatársuk, a jeles újságíróvá lett Neil McCormick két év alatt mintegy 150 órányi exkluzív interjút készített velük), és az elképesztő képanyag jó részét is saját gyűjteményükből válogatták össze, a végeredmény tehát egyszerűen überelhetetlen: a dublini srácok kisgyermekkorától és első közös akcióitól a világ meghódításán át a legutóbbi sorlemez, a How To Dismantle An Atomic Bomb album Live 8-koncertet is érintő 2005-ös turnéjáig terjedő időszakot ennél részletesebben már nem nagyon ismerhetnénk meg – és ráadául még a magyar kiadás is nagyon igényesre sikerült.
 
( ShowTime Budapest, 352 oldal, 14500 Ft )
Déri Zsolt
2007.06.13
|


Játék
Roger Waters nagy sikerű 2017-18-as US + THEM világturnéjának amszterdami állomásán rögzített koncertfilm a világpremierrel egy időben, 2019 októberében, limitált vetítéssorozatban érkezik a hazai filmszínházakba.
Már játsszák a mozik a FOMO - Megosztod és uralkodsz című filmet egy durvára sikerült buli következményeiről. @fomo.amozifilm #moziajanlo #moziajánló #fomo
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.