Ébrenjárók

Pedig ugye nincs könnyű dolga annak, aki ma filmezésre adja a fejét a honi placcon; minőségi kontra profitorientált, művészi, de fogyasztható, és persze kis költségvetésű, viszont minden perce visítson… szóval nem könnyű a dolog. De az egészen friss, értelmiségi moziszakma leleményes, tehetséges és mindenek előtt van mondanivalója is, ami egyáltalán nem hátrány, ha az ember közönségnek dolgozik. Továbbá finom humorral szövi át a sztorikat, lelkesen hajlik öniróniába, és kegyetlen szarkazmusa is legtöbbször telibetalál.
 
Az Ébrenjárók is ezt a tendenciát követi, dinamikus, élettel teli, vakmerő, abszurd és kegyetlenül őszinte. Alakjai vergődő hétköznapi kisemberek, nagy álmokkal belevetve a mocsoklelkű budapesti éjszakába. Három teljesen különböző karakter sztorija pereg a vásznon, látszólag érdektelenül haladva el egymás mellett, aztán persze összegubancolódnak a történetfonalak, és a végére a három főszereplő szárnyszegett lelki uniója rajzolódik ki a sötétre festett képekből. Egy ötvenes, lagymatag könyvvizsgáló, egy fiatal villanyszerelő, akit az áram csap le a létráról, és egy szomorúszemű cigaretta-marketinges lány, aki kétségbeesetten próbál 100 rugót összegyűjteni a fiújának. Mindannyian munkanélkülivé válnak ezen az estén, mindannyian keresnek valami fontosat, és mindannyian egyre inkább kezdik belátni, hogy az a valami csupán csak egy gonosz illúzió, nincs megváltás, nincs happy end… Van viszont egy nagyon szépen komponált, okos film, és egy nagyon ígéretes rendező.