Seraphim Falls - A múlt szökevénye

est.hu:
7/10
|
olvasói
8/10 (26)
Pierce Brosnan nyulat süt egy havas dombtetőn, de már nem ő eszi meg, mert közben színre lép Liam Neeson is négy fejvadász társaságában.
A már ki tudja mióta folyó üldözés folytatódik, és a film harmadánál kezdünk csak információkat kapni, miért az egész. A nagyon is hagyományos alaphelyzetből további meglepetések kerekítenek zavarba hozó filmet: a két ír színészen kívül a film epizódszerepeiben is olyan arcokat ismerhetünk fel, akiket nem szoktunk szőrösen-koszosan vadnyugati tájakon látni; és a fekete-fehér erkölcsi világkép helyett itt nehéz hová tenni a szereplőket. 
 
Az utóbbi három évtizedben készült westernek nagy része (mint például a Nincs bocsánat) a hagyományos sablonok csavargatásával újabb és újabb nekrológot fogalmaz a sokszor eltemetett műfaj sírköve felett. Davin Von Ancken tévés rendező első nagyjátékfilmje ehelyett inkább felhasználja a western eszköztárát, jellegzetes helyszíneit (a Sziklás-hegységtől a kihalt prériig), figuráit (telepes, prédikátor, bankrablók, vasútépítők) és helyzeteit, főként a végső leszámolás központi jelentőségű szituációját, hogy valami új formában nagyon is ősi bölcsességet fogalmazzon meg az élet nagy dolgairól, mint a megbocsátás és az újrakezdés. 
 
 
 
Kiadás: Magyar, angol DD 5.1-es hang, magyar felirat, extra pár magyar feliratos interjú a rendezővel és Neesonnal, forgatási jelenetek, előzetes. 

Seraphim Falls, 2006 * 107 perc * Budapest Film * (16)
nelson
2007.06.19
|
Seraphim Falls
amerikai háborús film, 115 perc, 2006
(7 kép)


Film premierek

Rontó Ralph

amerikai animációs film, 92 perc, 2012
Filmek a TV-ben
H
29
K
30
Sze
1
Cs
2
P
3
18:05
A csempész
amerikai krimi, 2018
18:15
Jégvarázs
amerikai animációs film, 2013
18:15
Ebadta delfin
amerikai családi vígjáték, 1997
18:15
Rendőrakadémia 2.
amerikai vígjáték, 1985
18:20
Phillips kapitány
amerikai filmdráma, 2013
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.