Számos lehetőség van feljutni. El lehet indulni akár a sípályákon is, ami egy kicsit meredekebb, mint a túristautak. A fekete pálya Lukova felé például már combos, és néhol sűrű aljnövényzet is nehezíti a túrát. Aki pedig nem szeretne gyalogolni, annak szép időben elindítják a felvonót is, a felvonók tetejétől pedig már csak 20-30 perc a csúcs.
Én a kék csíkkal jelölt útvonalat ajánlom a békéstúrázóknak, amelyhez egészen a Grand Hotelig kocsival el lehet jutni, és megfelelően lehet parkolni. A parkolótól a sípályán indulunk, majd a „Tátrákra”is jellemző mesebeli szlovák erdőn, patakon keresztül jól kiépített útvonalon jutunk el Lukova-ig. Innen vezet az út a csúcsig.
Hasznos:
- A felvonók aljánál általában nem üzemelnek a vendéglátóipari egységek, maximum a szállodákban reggelizhetünk.
- Útközben nincs lehetőség vásárolni és WC sincsen.
- A csúcson viszont nagyon kellemes „hütte” vár minket, és a jelenlegi erős korona mellett is 150 forint körül ihatunk egy teát, 1000 forintból pedig simán megebédelhetünk. (WC pottyantós, outside) Aki felvonóval akar lejutni, figyeljen, hogy a felvonót korán zárják!
- A csúcs közelében gyakran van szél, köd és hideg. Érdemes minimum pulóvert is vinni.
Forrás: Mozgásvilág.hu
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek




