Amerika kedvenc sárga családja 18 év és 400 epizód után a tévéképernyőről a filmvászonra került. Homer, a félidióta családfő szokás szerint katasztrófák sorát idézi elő, három gyermeke pedig csak ront a helyzeten, de kékhajú neje, Marge mindent helyrehoz.
Vagyis szerencsére minden a régiben, csak most a nagy vásznon és négyszer hosszabb játékidőben láthatjuk hőseinket. Matt Groening, a sorozat alkotója már hosszú évekkel ezelőtt megígérte a rajongóknak, hogy a gyártó stúdió folyamatos sürgetése ellenére akkor, és csakis akkor készít mozi-verziót, ha tényleg jó egészestés történet születik hozzá - és most eljött ennek is az ideje. Homer impulzív természete, ahogy megszoktuk, katasztrófát okoz - ezúttal ökológiait -, minekután a hatóságok katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánítják Springfieldet, és a világtól hermetikusan elzárt város teljes lakossága a Simpson család ellen fordul. Így kerülnek menekülő hőseink Alaszkába, majd némi idilli pihenő után vissza a végsőkig lepusztult otthonukba.
A rengeteg mellékszereplőből adódóan sok a mellékszál is - mindegyik érdekesebb önmagában is, mint Tom Cruise teljes karrierje -, és a készítők kissé gonosz humora senkit nem kímél. Lehet vadászni a filmes, történelmi és egyéb kulturális utalásokra, mindenféle gegekre - Bart Simpson meztelen gördeszkás ámokfutása például parádésra sikerült. Ahogy korábban a Beavis és Butthead, illetve a South Park alkotói is bebizonyították, a koraérett kicsiknek és a gyermeklelkű felnőtteknek készülő rajzfilmek megállják a helyüket a moziban bármely hollywoodi vetélytárssal szemben.

The Simpsons Movie
amerikai animációs film, 88 perc, 2007
Pazar mese Springfield megmentéséről, a nukleáris veszély elhárításáról és a családnevelésről, főszerepben Homerrel és becses családjával.
rendező:
Forgalmazza: InterCom
Bemutató: 2007. augusztus 9.
Bemutató: 2007. augusztus 9.
Linkek
Kapcsolódó cikkek
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek