Kedvenc helyek

Amerikában szétrázhatod a golyóidat – Eagles Of Death Metal

2007-ben „a Sziget legkúlabb fellépője” cím vitán felül Jesse ”The Devil” Hughest, az Eagles Of Death Metal frontemberét illette meg. A formáció másik alapítótagja, a főleg dobosként és producerként bedolgozó Josh Homme ugyan nem vesz részt a Death By Sexy album aktuális turnéján (mivel saját zenekara, a Queens Of The Stone Age élén épp Era Vulgaris című új anyagát népszerűsíti), de a nagybajszú gitáros-énekesnek nagynevű haverja nélkül is sikerült meghódítania a Nagyszínpad közönségét. A Dél-Karolina államból származó, 1972-es születésű Jesse a rock’n’roll karrier előtt újságírásból diplomázott, és a koncert napjának reggelén még arra is volt ideje Budapesten, hogy beugorjon egy misére a hoteljéhez közeli templomba. Interjúnk már a Sziget-fellépés után készült.
- Az Eagles Of Death Metal gyakorlatilag egy kétszemélyes projekt, amit gyerekkori haveroddal, Josh Homme-mal alapítottál a kilencvenes évek végén. Nem esett rosszul, hogy Josh nagyobb energiát fektet a Queens Of The Stone Age-be? 
 
- Az Eagles Of Death Metal valóban korábban alakult, mint a Queens Of The Stone Age, csakhogy én abban az időben egyáltalán nem akartam egy rockzenekar tagja lenni. Meg akartam nősülni és politikával akartam foglalkozni. (Jesse a Republikánus Párt aktivistája és szövegírója volt – a szerk.). Ha a válásom nem küldött volna annyira a padlóra, és Josh nem cipelt volna magával Hollywoodba, hogy készítsük lemezt, akkor valószínűleg soha nem indult volna be igazán az Eagles Of Death Metal. Soha nem izgatott az, hogy rocksztár legyek, és valahogy nem is én választottam a rock’n’rollt, hanem az szedett fel engem. Mivel két különböző stílusú rockzenekarról van szó, soha nem volt semmilyen versengés az Eagles Of Death Metal és a Queens Of The Stone Age között. Josh és én nagyon közel állunk egymáshoz, és mindig is abban reménykedtünk, hogy amelyikünk előbb ér a csúcsra, az majd magával húzza a másikat. Nagyon ritka dolog az életben, hogy az embernek ennyire jó és igaz barátja legyen, de velem és Josh-sal tényleg ez a helyzet. 
 
- Az Eagles Of Death Metal garázs rockos zenéjének semmi köze a death metalhoz, de az Eagles hetvenes évekbeli countrys szoft-rockjához sem sok, a nevetek kitalálásában viszont kulcsfontosságú szerepe volt a nyolcvanas évekbeli glam metal jeles zenekarának, a Poisonnak, ha minden igaz. Hogy is jön össze a Poison, az Eagles meg a death metal? 
 
-Az egész egy Beer Hunter nevű bárban kezdődött Palm Desertben. Josh és én itt üldögéltünk, és egy seggrészeg vén köcsög a Poisont játszotta a zenegépen. Rászóltunk, hogy fejezze be, mire halálosan komolyan ezt válaszolta: „De hisz’ a Poison maga a rock’n’roll!” Mi persze röhögtünk, de a csávó tovább ment, és azt mondta: „A Poison maga a heavy metal!” Na ez azért már elég erős volt, de a faszinak sikerült rákontráznia azzal, hogy: „A Poison a megtestesült death metal!” Ezt már nem bírtuk idegekkel, és ezt válaszoltam neki: „Hát inkább a death metal Eaglese.” Egymásra néztünk a Josh-sal: „Hú, bazmeg, megvan a nevünk!” És két nappal később már a Desert Sessions felvételeit csináltuk (a Kyuss feloszlása után Josh Homme az időről időre kedvenc sivatagi stúdiójában tartott haveri örömzénéléseket egy laza lemezsorozaton dokumentálta, és az első EODM-számok is ennek a Desert Sessions szériának a 4. számú darabján jelentek meg 1998-ban, az első QOTSA-albummal egy időben – a szerk.). Fogalmam sem volt arról, hogy ilyen szinten be fog jönni a dolog, de azóta is nagyon élvezem az Eagles Of Death Metal minden percét. Nem akarok olyan seggfejjé válni, akinek semmit nem jelent a közönség és nem tartja magát a világ legszerencsésebb fickójának, amiért így alakult az élete.
 
- Először jársz nálunk. Milyen közönség voltunk?
 
- Soha nem tudjuk, mi fog történni a koncertjeinken, de a mai fellépés minket is meglepett. Kurva nagy különbség van az itteni és az amerikai közönség között. Itt sokkal erőteljesebb reakciókat kapunk a közönségtől, míg Amerikában szétrázhatod a golyóidat, a kutyát se fogod vele lázba hozni. Az amerikaiak hozzá vannak szokva ahhoz, hogy mindent megkaphatnak. Gondolj csak Hollywoodra, mindenkinek az az álma, hogy oda jusson! A mi koncertjeink azért a stílusunk miatt otthon sem szoktak nagyon punnyadósak lenni, de nem is mertem remélni, hogy ennyire jól fognak minket itt fogadni. Imádom a közönségemet, de naná, hogy azt is szeretem, ha szeretnek.  
 
- Ebbe beletartoznak a grupik is?
 
 
- A grupik szerintem eléggé fura csajok, nem nagyon tudok velük mit kezdeni. Nagyon szeretem a nőket, és anyám úgy nevelt, hogy tiszteljem őket. Már persze azokat, akik ezt ki is érdemlik. Nem bírom viszont azokat a csajokat, akik csak azért akarnak velem lefeküdni, mert benne vagyok egy rockzenekarban, nem pedig magam miatt. Csak olyan csajjal érzem jól magam, aki a személyiségem miatt van velem, a grupik viszont mindig csak az énekest látják benned, nem is érdekli őket, hogy milyen ember vagy. Van akkora egóm, hogy ez engem ne elégítsen ki. Egyáltalán nem jön be az, hogy amikor lesétálok a színpadról, ott terem egy csaj azzal a szöveggel, hogy menjek, és dugjam meg. Ez inkább undorító. Ha viszont be kell cserkészni a leányzót, meg tényleg le kell venni a lábáról, az már sokkal izgalmasabb és jobban is élvezem. 
 
- Az Eagles Of Death Metalnak eddig két albuma jelent meg, a Peace, Love, Death Metal 2004-ben és a Death By Sexy 2006-ban. Hogy álltok a következő lemezzel? 
 
- Ha még van időtök, mutatok nektek egy-két számot, a dolog ugyanis alakulóban van. Elkísértem Josh-t a Queens Of The Stone Age turnéjára, és mint a Led Zeppelin, mi is felvettünk pár számot útközben. Állati izgatott vagyok. Az első album elég kezdetleges volt, a második már viszonylag komolyabban össze volt rakva, de a következőről csak annyit, hogy olyan lesz, mintha a Rolling Stonest seggbe kúrtuk volna a Devóval, amennyire csak bírtuk. Persze szigorúan művészi értelemben. 
 
- Milyen zenéket hallgatsz mostanság? 
 
- Egy Black Mountain nevű együttest (soktagú kanadai pszichedelikus rock kollektíva, melynek dalszerző-vezére, Stephen McBean párhuzamosan Pink Mountaintops néven is futtat egy puritánabb projektet – a szerk.), és persze a Queens Of The Stone Age legutóbbi lemezét is, mert baromira tetszik. Van ez az Annie nevű csaj Norvégiából, teljesen kész vagyok a Chewing Gum című számától. És lehet, hogy röhögni fogtok, de Notorious B.I.G.-től is van egy pár dal az iPod-omon, imádom őket. A kedvencem a „who’s the real dookie?” sor (ez a „ki a fasza gyerek?” típusú kérkedés, melyben a pozitív jelentéstartalommal használt shit szót a viccesebb – konkrétan kakit jelentő – dookie helyettesíti, a Hypnotize című Notorious B.I.G.-slágerben hangzik el – a szerk.), ennél komolyabb rock’n’roll duma a világon nincs! 
 
 
koncertfotó: Zaletnyik Tamás 
 
interjúfotók: Kardos Zsuzsa 
 
interjú: Orosz Anna 
 
2007.08.27
|


Játék
A Bosszúállók-széria negyedik felvonása egy 22 filmből álló történetfolyam megismételhetetlen lezárása, egy monumentális utazás utolsó állomása.
Táncházak éjszakája ma délutántól hajnalig a Dürer Kertben. Gyerektáncház, bográcsozás, este pedig durvul a táncolás! #táncházakéjszakája #széki #szatmár #kalotaszeg #mezőség #táncház #néptánc #tánc #buliajanlo
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.