Farkas

est.hu:
6/10
|
olvasói
8/10 (10)
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis szibériai település, melynek lakói igen nagy bajba kerültek: történt ugyanis, hogy a környéken élő farkasok vámpír módjára elkezdték kiszívni a rénszarvasok vérét - így tizedelve az állatállományt, amely a falucska megélhetését biztosítja.
Hőseink tehát egy nagy tudású problémamegoldót hívtak, aki messzi földről, helikopterrel érkezik. Nyikolaj Szergejevics nagy ember: beszél az állatok nyelvén, és állítólag sámánok leszármazottja. A helyiekkel sajnos kezdetben nem éppen a legjobban jön ki, egy szépasszony miatt még összetűzésbe is keveredik velük, a gyógyító varázserővel bíró mámik azonban kirántják a bajból, így hát felkerekedik, hogy elvégezze azt, amiért jött, és a végére járjon ennek a gonosz vér(szívó)farkas-históriának... 
 
Az Anarchisták és a Rinaldo kitérője után Tóth Tamás ismét orosz nyelvterületre, második otthonába, a Vasisten gyermekei és a Natasa távoli világába látogat. A nyelvrokonaink, a manysik földjén, Észak-Szibériában játszódó, zavarba ejtő hosszúságú (70 perc körüli játékidejével a hosszúra nyúlt kisjátékfilm és a rövidre sikerült nagyjátékfilm között ingadozó) mű egészen perverz módon a mese és a dokumentum-játékfilm határán egyensúlyoz. Egyrészt elvezet a mítoszok, legendák ősi, mágikus világába, ugyanakkor etnográfiai igénnyel mutatja be egy különleges, rendkívül kis lélekszámú népcsoport életmódját - ahogy a folyamatos narráció (Végvári Tamás megnyugtató hangján) is egyszerre idézi a mesék és az úti filmek hangulatát. 
 
fürkész
2007.09.12
|
magyar kísérleti film, 69 perc, 2006
Egy kis szibériai település szarvaspásztorai Nyikolaj Szergejevics problémamegoldó segítségét kérik, mert állataik vérét gonosz farkasok szívják. Nyikolaj Szergejevics márpedig ért az állatok nyelvén...
rendező:

Tóth Tamás

Forgalmazza: HungaroTop
Bemutató: 2007. szeptember 20.
(3 kép)


Film premierek

A vadon hívó szava

amerikai kalandfilm, 100 perc, 2020

Isten létezik, és Petrunijának hívják

belga-francia-horvát-macedón-szlovén filmdráma, 100 perc, 2019

Wasp Network: Ellenállók

belga-francia-spanyol thriller, 123 perc, 2019

Öngyilkos túra

dán-német-norvég misztikus dráma, 90 perc, 2019

A mennyországnak kell lennie

francia-kanadai-német-palesztin-török vígjáték, 97 perc, 2019
Játék
A kiállítás a honfoglalástól a 19. századig mutatja be a fegyverek történelmet alakító szerepét.
Filmek a TV-ben
H
17
K
18
Sze
19
Cs
20
18:10
Lány
belga rövidjátékfilm, 2018
18:15
Aranyhaj és a nagy gubanc
amerikai animációs film, 2010
18:15
Arany cseppek
lengyel animációs film, 2015
18:15
A szingli fejvadász
amerikai akcióvígjáték, 2012
18:30
Thor
amerikai akciófilm, 2011
Felkészültél a #pestiest-re? Mi igen! ??
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.