A saját történetemet akartam bemutatni - Nagy Zsolt

Játszott már főszerepet a Szezonban, és leszakadt a füle a Kontroll egyik üldözős jelenetében, a legtöbben mégis a Krétakör színházi társulatából ismerik Nagy Zsoltot. Most azonban fordul a kocka: az évtized legkeményebb magyar filmjében nyújtott alakításával mindenkinek a fejébe vési, hogy van durrogtatni való patronja bőven!

Linkek


Kapcsolódó cikkek

- Korábban azt nyilatkoztad, hogy a filmkészítés sosem ad neked olyan teljes élményt, mint egy színházi előadás. A Zuhanórepülés főszerepével megdőlt ez a tétel? 
 
- Filmezés közben továbbra is teljesen más hatások érnek, mint a színpadon. Egy filmben nyújtott alakítást nagyban meghatároz, hogy nem lehet rajta javítani, mert dobozba van zárva. Egy színházi előadás ezzel szemben folyamatosan alakul, érik. Éppen ezért más erőbeosztással kell dolgozni a filmnél, mert javítani már csak a következő filmben lehet. Egyébként egy forgatáson is kell 3-4 nap, hogy az ember felvegye a ritmust, ezért érdemes a könnyebb jelenetekkel kezdeni a munkát. 
 
- Részedről mikor kezdődött el a Zuhanórepülés előkészítése? 
 
- Hónapokkal a forgatás megkezdése előtt elkezdtem a munkát Nagy Viktor forgatókönyvíróval, aki saját élményei alapján írta a történetet, és akivel hamar össze is barátkoztam. Komoly brainstormingokat rendeztünk a lakásán, mert szerencsére hasonlóan gondolkodunk, ráadásul mindketten pártoljuk a pszichedelikus élményeket. 
 
- A munka tehát a brainstormingokban merült ki? 
 
- Nem, mert sok időt töltöttünk azzal is, hogy fontosabb arcokat válogattunk be a filmbe az igazi éjszakai életből. Ezek az emberek a forgatás alatt sokat segítettek abban, hogy egy duma vagy egy gesztus hiteles legyen. Komoly előkészületek folytak tehát. Az első találkozásunk Viktorral kicsit fagyos-ismerkedős volt, amikor azonban hónapokkal később felmerült, hogy egyeztetési problémák miatt vissza kell utasítanom a szerepet, Viktor és Erik (a rendező - a szerk.) kijelentették, hogy nélkülem nem csinálják meg a filmet. 
 
- Nehéz volt úgy megszemélyesítened Theót, a főhőst, hogy tudtad: az valójában maga Nagy Viktor? 
 
- Abban megállapodtunk, hogy én nem Viktort akarom eljátszani, mert az ő élete az ő története. Én a saját történetemet akartam bemutatni ezen a forgatókönyvön keresztül, hogy Theo az én Theóm legyen. Theo nem egy Hamlet, de eljátszani őt hasonló kihívás, ráadásul jó érzés, hogy egy szűk színházi közönség mellett másoknak is élményt okozhatok, azoknak, akik másfajta szórakozásra vágynak, és péntek este nem azon akarnak elmélkedni, hogy „lenni, vagy nem lenni”, hanem inkább: lőni, vagy nem lőni. 
 
- Neked hogy tetszett a film? 
 
- Sajnos egészben még nem láttam, csak az elejét és a végét. Mindkettő nagyon ütős volt, úgyhogy gondolom, ami közte van, az is elmegy. A Zuhanórepülés végre egy újabb próbálkozás a jó pörgős, kemény magyar akciókrimi műfajának megteremtésére. Igaz, hogy nem robban fel fél Budapest és nincsenek a fél országot átfogó autós üldözések, de a film teljesíti azt, amit vállalt. 
 
- Okoz kielégülést számodra az, hogy két órán keresztül a vásznon vagy, és időnként sokkolod a nézőket? 
 
- Persze, azért csinálom! Be akarok mászni az emberek agyába, szívébe, hasába. Hatással akarok lenni az emberekre, azt akarom, hogy soha ne felejtsenek el egy adott képet. Emlékezetes pillanatokat akarok adni a nézőknek, hogy emlékezzenek, és gondolkozzanak el. A lényeg, hogy adni akarok, sokkolni, mert szeretem azt látni, hogy szétbombáztam az agyukat. 
 
- Mit gondolsz az erőszakról? 
 
- Az a jó harcos, aki soha nem használja a fegyverét, és tökéletesen tudatában van minden szabálynak. A jó harcos érvekkel, dumával igyekszik elérni, hogy mások se hágják át a szabályokat. Én olyan harcos vagyok, aki sok ostobaságot követ el. Az, hogy tanultam-e belőlük, csak a végén derül majd ki, ha egyáltalán lesz idő összegezni. 
 
csmozi
2007.09.20
|


Film premierek

Tel-Avivban minden megtörténhet

belga-francia-izraeli-luxemburgi vígdráma, 100 perc, 2018

Seveled

magyar romantikus vígjáték, 95 perc, 2019

Sarkvidéki akció

amerikai-angol-dél-koreai-indiai-japán-kanadai-kínai animációs film, 90 perc, 2019

Pamacs, a Mikulás kis rénszarvasa

kanadai animációs film, 89 perc, 2018

Léghajósok

amerikai-angol kalandfilm, 100 perc, 2019

Élősködők

dél-koreai thriller, 132 perc, 2019

Akik már nem öregszenek meg

angol-új-zélandi dokumentumfilm, 99 perc, 2018
Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Filmek a TV-ben
18:20
Éjszaka Tunéziában
tunéziai krimi, 2017 (feliratos)
18:45
A szerelem erejével
amerikai dráma, 1991
18:50
Dunkirk
amerikai-angol-francia háborús akciófilm, 2017
18:50
Sose hátrálj meg
amerikai akciófilm, 2008
19:00
Timecode
amerikai filmdráma, 2000
Hétfő este Galla Miklós önálló színházi estje a TRIP Hajón! Tene, animáció és humor. #nemaradjle @tripbudapest @gallamiklos #gallamiklos #szinhazajanlo
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.