A nyughatatlan a legjobb

A Johnny Cash életét feldolgozó A nyughatatlant választották meg a legjobb zenés életrajzi filmnek egy szavazáson.
A filmben Johnny Cash-t Joaquin Phoenix, feleségét, June Cartert pedig Reese Witherspoon alakítja, aki 2006-ban a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat nyerte el játékával
 
A második helyet a rapper, Eminem főszereplésével készült 8 mérföld tudhatja magáénak, míg a bronzérmes a Mozart-életrajz, az Amadeus lett. Negyedik lett a sorban a Ray, melyben Jamie Foxx formálja meg a neves muzsikust, Ray Charlest. Az ötödik helyen a Doors című filmet találjuk, Val Kilmerrel Jim Morrison szerepében. 
 
A legfrissebb film a listán a Control című Joy Division-mű, amely a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozott be, majd ebben a hónapban mutatták be a mozik Nagy-Britanniában. A listát több mint 2 ezer filmrajongó megkérdezése alapján állították össze az online DVD-cég, a Lovefilm munkatársai. 
 
„A film és a zene szoros viszonyban állnak egymással, és együtt a legnagyszerűbb alakításokat hozták létre a film történetében” – mondta a Lovefilm.com munkatársa. „Ez a szavazás pedig a legjobbakat tartalmazza, amit ez a műfaj produkált – legyen szó akár egy rapper, akár egy klasszikus zeneszerző életútjáról” – tette hozzá. 
 
 
 
(bbc.co.uk) 
2007.10.30
|


Film premierek

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Zombieland - A második lövés

amerikai horror-vígjáték, 99 perc, 2019

Álomnagyi

belga-francia vígjáték, 99 perc, 2019

A lelőhely

amerikai-kanadai sci-fi, 100 perc, 2018
Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Filmek a TV-ben
18:10
Floridai álom
amerikai film, 2017
18:15
Barátom, Róbert Gida
amerikai családi film, 2018
18:25
Fehér Isten
magyar filmdráma, 2014
18:45
Üvöltő szelek
angol-amerikai romantikus filmdráma, 1992
18:50
Szuperhekusok
olasz akcióvígjáték, 1985
Ma meg holnap látogatható még a World Press Photo kiállítás. Nézzetek meg mindent a világról! #worldpressphoto2019 #kiallitas #foto #fotokiallitas #kiallitasajanlo #nemaradjle
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.