Kedvenc helyek

Neil Young: Chrome Dreams II

est.hu:
9/10
|
olvasói
9/10 (21)
(Reprise / Warner)

Az 1945-ös születésű kanadai-amerikai dalszerző-gitáros-énekes legenda, Neil Young az ezredforduló óta ismét elképesztő formában van: rendszeresen turnézik (lásd: Road Rock Vol.1), szinte minden évben kiad egy új stúdiólemezt (Are You Passionate? – 2002, Greendale – 2003, Prairie Wind – 2005, Living With War – 2006), amikor épp nem, akkor újrakeveri legnagyobb klasszikusait (Greatest Hits), és közben elindítja régóta ígérgetett archívumfeltárását is (lásd: Live At Massey Hall 1971). 2007 őszén újabb remek albummal állt elő, mely ezúttal nem egységességével, hanem sokszínűségével gyönyörködtet.
Neil Young nem csupán remek dalok tucatjait szórja, de koncepcióban is gondolkodik. A Crazy Horse kíséretében felvett rockos Greendale egybefüggő történetet elmesélő konceptanyag volt, a folkos Prairie Wind a klasszikus Harvest/Harvest Moon albumpárt bővítette laza trilógiává, a harsány Living With War aktuálpolitikai protest song gyűjtemény volt, a Chrome Dreams II pedig sorszámával is jelzi a múltba kötöttségét. Az első Chrome Dreams ugyanis egy hivatalosan meg nem jelent 1977-es dalcsokor volt, melynek szerzeményei a hetvenes évek végi Neil Young-lemezeken (főleg az American Stars 'N Bars albumon és a – simán sorlemeznek számítható – Rust Never Sleeps koncertfelvételen) szóródtak szét, de jutott belőlük az 1989-es Freedom, sőt még az 1993-as Unplugged idejére is. 
 
A benzinkútból átalakított Feelgood’s Garage stúdióban felvett Chrome Dreams II tehát már címével is jelzi, hogy régimódi, klasszikus Neil Young-gyártmánnyal van dolgunk. Ezt megerősíti, hogy az öreg garázsmester három hasonlóan veterán kísérőzenészt vett maga mellé (a steel gitáros Ben Keith és a Crazy Horse-dobos Ralph Molina a hetvenes évek hajnala óta fel-feltűnik mellette, de Rick Rosas basszista is már vagy két évtizede kezdett együtt zenélni vele), az első három szerzeményt még nyolcvanas évekből szedte elő, és már rögtön a Beautiful Bluebird című nyitódal legelején egy-az-egyben a Harvest nyitódalának legelejét idézi poroszkáló tempójával, szájharmonikájával és a pickup truck (nyitott kisteherautó) emlegetésével. A poroszkáló tempó, a folkos hangulat, az utazás és a szabad természet témaköre, illetve az optimista hangütés a számok nagy részét jellemzi egészen a zongorás-gyerekkórusos The Way című himnikus záródalig, bár a lemez közepén a lendületesebb Spirit Road és Dirty Old Man a széttorzított gitáros Crazy Horse-hangzást idézi (a hetvenes évekbeli Rust Never Sleeps időktől a kilencvenes évekbeli grunge-atya verzióig). A legjobb azonban a két kábé negyedórás rockeposz, az Ordinary People és a No Hidden Path a lemez két súlypontján – ha a címben és a borítón is jelzett autómetaforát végigvisszük, bizony ezek a tengelyei.  
 
Sőt az Ordinary People lényegében a motor is az első tengellyel együtt. Ennek a 18 percnél is hosszabb számnak már régóta bérelt helye van az olyan Neil Young-klasszikusok mellett, mint Cortez The Killer, főleg hogy ez egy eddig hivatalosan kiadatlan 1988-as felvétel (a már említett Rosas mellett a Crazy Horse-gitáros Frank ”Poncho” Sampedrót és egy teljes fúvósszekciót is magában foglaló Bluenotes nevű alkalmi kísérőzenekarral, a This Note’s For You album idejéből). Ráadásul komplett műfajösszefoglalás is, amiben egyformán benne van zeneileg a Jimi Hendrix-féle Little Wing a hatvanas évekből, az említett Cortez The Killer a hetvenesekből és a szaxofonos részekben a Waterboys által tökélyre fejlesztett katartikus big music a nyolcvanasokból, szövegileg pedig a Bruce Springsteennel közösen húzott vonal.
Déri Zsolt
2007.11.05
|


Játék
Cinke igazán jó gyerek: nem zavarja a szüleit, akik nagyon elfoglaltak, és mindent megadnak neki ...
Ma még tart a Vegetáriánus Fesztivál előadásokkal, filmekkel, egészséggel és ételekkel. #vegetáriánusfesztivál #vegetarianus #joga #vegan #egeszseg #fenntarthatosag #programajanlo
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.