Kedvenc helyek

Rufus Wainwright: Rufus! Rufus! Rufus! does Judy! Judy! Judy!

est.hu:
9/10
|
olvasói
10/10 (4)
A kanadai-amerikai trubadúr, Rufus Wainwright a 2007 legjobb albumai közé tartozó Release The Stars album mellé még az év vége előtt megjelentetett két további kiadványt is, melyeken Judy Garland legendás 1961-es műsorát adja elő élőben. A Rufus does Judy At Carnegie Hall koncertlemez és a Rufus! Rufus! Rufus! does Judy! Judy! Judy! című DVD repertoárja lényegben ugyanaz, de a 2006-ban New Yorkban rögzített dupla CD-hez képest a 2007-es londoni koncertfilm a nyilvánvaló vizuális plusz mellé még ötszámos ráadásblokkot is kínál.
Rufus Wainwrightot rajongói az utóbbi években többféle hangszerelésben is hallhatták és láthatták koncerten: hattagú kísérőzenekarával, amihez alkalmanként még négy fúvós is csatlakozott (mint például a Want Two turné 2004 novemberi londoni állomásán), egy alapfelállású gitár-basszus-dob trió kíséretében (például a Keane 2005-ös tavaszi európai turnéjának előzenekaraként), sőt teljesen egyedül is (például a legutóbbi bécsi fellépésen, 2007 novemberében a bécsi Arena színpadán). A legpazarabb azonban nyilvánvalóan az a program volt, amit 36 tagú nagyzenekarral a háta mögött nyomott le: 2006. június 14-én és 15-én dalra dalra hűségesen végigénekelte Judy Garland legendás 1961-es Judy At Carnegie Hall koncertanyagát az eredeti New York-i helyszínen, majd 2007 folyamán még négyszer megismételte a produkciót, kétszer Londonban, egyszer Párizsban és egyszer Los Angelesben. A New York-i fellépésekből született a Rufus does Judy At Carnegie Hall dupla koncertlemez, a londoni felvételekből pedig a Rufus! Rufus! Rufus! does Judy! Judy! Judy! DVD. 
 
A hányatott életű színész-énekesnő, Judy Garland (1922–1969) a New York-i Carnegie Hallban rögzítette legendássá lett 1961-es koncertlemezét, de a London Palladium is fontos szerepet töltött be életében, utolsó mozifilmjét, az 1963-as I Could Go On Singinget is ott forgatta. Rufus tehát stílszerűen itt vetette filmre a legnagyobb bálványának (bevallottan kedvenc gay iconjának) szentelt tribute koncertet, mely Irving Berlin-, Harold Arlen-, Johnny Mercer-, Noel Coward-, Gershwin- és Rogers/Hart-szerzeményeivel a legnagyobb örömet nyilván azoknak jelenti, akik ismerik és szeretik a XX. század első felének populáris amerikai sztenderdjeit és Judy Garland munkásságát, de azért Rufus ifjabb rajongói is elkényeztetve érezhetik magukat, hiszen a Wainwright-sorlemezeken szereplő saját szerzemények és a filmzenealbumokra készített tucatnyi feldolgozás után most egyszerre huszonvalahány további dalt hallhatnak ezen a páratlan énekhangon. Sőt a DVD-n láthatják is ezt a tour de force-t. 
 
Rufus csillogó aranysárga-barna mintás öltönyben jön színpadra, de a zakót már a harmadik dal után leveszi („Igen, homoszexuális vagyok, és szeretem sokkolni az embereket...”), az Alone Togethert a nézőtéren ülő szerelmének, Jörnnek ajánlja, a nagy ívű – közönséget is megnevettető – gesztusok után ülve ad elő egy dzsesszes blokkot, sztorizgat a számok között, a háromnegyedórás első felvonást záró San Francisco pontos megértéséhez szükséges korabeli kulturális utalást pedig a dal közben magyarázza el a mai közönség kedvéért. Az egyórás második részhez szürkéslila zakóban tér vissza, a That’s Entertainment alatt egy lábon ugrálva bohóckodik, később három dalt a zongorához leülő jóképű karmesterrel, Stephen Oremusszal kettesben ad elő, az I Can’t Give You Anything But Love-ot Judy lányának, Liza Minellinek ajánlja (akivel apja, Loudon Wainwright tizenévesen együtt járt iskolába), Judy másik lányával, Lorna Lufttal pedig duettben is elénekel egy dalt, de persze csak miután saját húgát, Martha Wainwrightot és mamájukat, Kate McGarrigle-t is színpadra hívta egy-egy szám erejéig (az előbbi a Stormy Weathert énekli korhű teatralitással, a másik Judy legismertebb slágerét, az Óz, a csodák csodája betétdalaként elhíresült Over The Rainbow-t kíséri zongorán). 
 
A ráadásblokkban a fergeteges Get Happy után a gavallér Rufus az est mindhárom vendégművésznőjét visszahívja (és az ő számaikban nem is énekel), majd az anyja zongorakíséretével előadott Everytime We Say Goodbye című Cole Porter-örökzöld után a San Francisco – ezúttal kulturális magyarázattól mentes – reprízével zárja a pazar koncertet. 
QQQQQ 
 
EXTRÁK 
 
Hát azok sajnos nincsenek, de ez esetben már – az eredeti 1961-es koncertlemezen sem, így Rufus dupla CD-jén sem szereplő – ráadásblokkot is extrának érezhetjük. 
 
2007  Hossz: 134 perc  Kiadó: Universal  Hang: angol sztereo 
Déri Zsolt
2007.12.25
|


Copyright © 2021 Minnetonka Lapkiadó Kft.