Kedvenc helyek

Radiohead: In Rainbows – Discbox

est.hu:
10/10
|
olvasói
10/10 (72)
(szerzői kiadás)

A Radiohead In Rainbows című anyaga, melyet az oxfordi kvintett 2007. október 10. és december 10. között az interneten tett tetszőleges vételárért letölthetővé, az év legvégén fizikai formában is megjelent – méghozzá két eltérő kiadvány formájában. Az XL kiadó és más kis cégek által világszerte forgalmazott – és január elején rögtön a lemezlisták élére is ugró – vékony papírtokos album mellett az igazi szenzációt a zenekar honlapjáról 40 angol fontért megrendelhető nagyméretű díszdoboz megérkezése jelentette. A discbox – melyből a hírek szerint mindössze 60-80 ezer darab készült, és több már nem is fog – a tízszámos lemezanyagot tartalmazó CD-n és dupla bakeliten kívül egy bónusz-CD-t is rejt nyolc további szerzeménnyel!
A 34x34x2 centis, mintegy kétkilós kiadvány szürkés színű vastag papírtokjából egy fekete alapszínű albumot (a zeneipari kifejezés etimológiája szerint: könyvfedélként kihajtható, 12 hüvelykes bakelit-LP tárolására szolgáló lemeztokot) húzhatunk elő, előlapján a már ismert színpompás In Rainbows borítóképpel, hátlapján pedig a dalcímekkel. Az album két szárnyából aztán egy-egy 12 inch-es (magyarul 30 centis) bakelitkorongot húzhatunk elő, melyek olyan nehezek, mint a régi szép időkben – csakhogy a zenekar itt már sajnos eltér a régimódi sztenderdektől, mivel a régimódi hosszúságú, 43 perces, tízdalos anyagot nem A és B oldalra, hanem három-három, illetve két-két számos porciókban két külön korongra osztotta szét, melyeket nem is 33-as, hanem 45-ös fordulatszámon kell lejátszani a régimódi lemezjátszókon. Az albumtokba csúsztatva megbújik egy 16 oldalas borítófüzet is a címlap hátteréhez hasonló (makro- vagy mikro)kozmikus-misztikus pacasorozattal (melyek némiképp Andy Warhol hírhedt oxidációs festményeihez hasonlítanak, bár ez az artwork valószínűleg húgy helyett másfajta folyadékkezeléssel készült), továbbá a tok belsejébe ragasztva egy ugyanannyi lapból álló, de hosszában feleakkorára vágott füzetkét is lapozgathatunk, melyben a színes pacák fölött a lemez dalszövegei és a technikai infói olvashatók.  
 
A hosszúkás dalszövegfüzetke melletti térfélen találjuk a két CD-t: a fekete alapszínű korongon szerepel az In Rainbows tízszámos anyaga, míg a fehér alapszínűn a nyolc bónuszdal, illetve a CD-ROM szekcióban a lemezfelvétel idejéből 85 fotó (nagyrészt a Greenwood fivérek, a basszista Colin és a multiinstrumentalista Jonny fényképei) és 62 művészi illusztráció, egy vicces használati tanácsadó kísértében (képernyővédő, diavetítés, photoshop, nyomtatás pólóra, faliposzterre vagy hűtőmágnesre, tűnődés a középkorú művészek hősies küzdelméről, vagy arról, hogy vajon milyen képeket nem adtak közre). Az artwork és a design, mint az 1994-es My Iron Lung EP óta minden Radiohead-produkció esetében, Stanley Donwood és a – hol The White Chocolate Farm, hol Tchocky, hol Dr. Tchock – álnéven alkotó Thom Yorke közös munkája (a páros az elmúlt évek terméséből 2007 őszén egy nyolcvanoldalas, keményfedelű képeskönyvet is kiadott Dead Children Playing címmel).  
 
Az In Rainbows album 43 perces törzsanyagát már októberi cikkünkben tárgyaltuk, így most koncentráljunk csak a 27 perces bónusz-CD nyolc új számára. Ami igazából csak hat dal, mivel az MK1 és MK2 című darabok intróként, illetve átvezetésként szolgáló, szöveg nélküli egyperces szösszenetek. A hat igazi dal azonban elsőrangú – fura, hogy csak egy korlátozott példányszámú bónuszlemezen kaphattak helyet a 2006-os turné olyan favoritjai, mint az egzaltált, agresszív sodrású Bangers + Mash (rockzene, hurrá!) vagy a Radiohead-életmű legváltozatosabb kompozíciói közé számító, zongorajáték és játékos dobok dominálta, hol himnikus szimfonikus körítést kapó, hol vicces cérnahangon énekelt, gúnyos szövegű Down Is The New Up. E két élénkebb, hangsúlyos ritmusú szám mellett inkább a többire a puritanizmus jellemző. Az első felében szintetizátorok, a másodikban akusztikus gitár uralta Go Slowly című lassú dalban, illetve a zongorára és énekre épülő, majd akusztikus gitárt is kapó Last Flowersben például semmilyen dob vagy ritmushangszer sincsen (ez utóbbi szerzemény eredetileg még az 1997-es OK Computer idejében íródott, így nem véletlen, hogy a Karma Police-ra emlékeztet), míg a karistoló elektromos gitár vitte Up The Ladder alatt csupán tompa elektronikus lüktetést hallunk (ezzel a számmal már 2000 táján, a Kid A és Amnesiac felvételeinek idején is megpróbálkoztak, majd a 2002-es koncerteken is tesztelték a Hail To The Thiefre szánt dalok között, de csak mostanra öntötték kész formába), az egyperces zajból kinövő, apokaliptikus szövegű halk 4 Minute Warning ritmikai hátterét pedig csupán egy csörgődob és némi bátortalan taps biztosítja egy visszhangos teremben. Ez utóbbi egyben a korong záródala is, és a Radiohead lemezzáró számaihoz méltóan katartikus („ez csak egy rémálom, de nemsokára felébredek”).  
Déri Zsolt
2008.01.14
|


Játék
A szürrealista mozgalom legismertebb alkotóinak munkáival találkozhatunk a Magyar Nemzeti Galéria kiállításán
Balatoni ajánlónk bióban! Badacsonyi futás (meg még sok más helyszínen is), gyenesdiási VW bogártalálkozó, Iszkiri zenekar a siófoki Plázson, Zamárdi B-my-lake és még sok sok program! #badacsony #dulorefutunk #iszkirizenekar #karavankemping #gyenesdias ##vwbogár #bogártalálkozó #bmylake
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.