Kedvenc helyek

The Cult: Born Into This

est.hu:
8/10
|
olvasói
9/10 (13)
(Roadrunner / CLS)

Az egy daliás évtized (lásd: Pure Cult – Anthology 1984-1995) után feloszlott Cult ezredfordulós újjáalakulása nem bizonyult tartósnak: a 2001-es Beyond Good And Evil album és az annak turnéját dokumentáló Music Without Fear DVD megjelenése után a zenekar újra felfüggesztette működését. Ian Astbury énekes a Doors-tagokkal és Doors-dalokkal való többéves turnézás után azonban úgy döntött, hogy újra egyesíti erőit Bill Duffy gitárossal, így 2007-ben nemcsak az UNKLE War Stories lemezén hallhattuk énekelni, de az év végén saját zenekarával is megjelentetett egy új albumot.
Míg a Beyond Good And Evil az Cult legsikeresebb és legmonumentálisabb lemezének, az 1989-es Sonic Temple-nek a világához kívánt visszakanyarodni (annak mainstream sztárproducerével, Bob Rockkal), a csupán 41 perben tíz számot felvonultató Born Into This jóval puritánabb munka, feszesebb és frissebb is (a remek producer, a Killing Joke-ban elhíresült Youth legutóbb a Primal Screamnek segített hasonló eredményt elérni a Riot City Blues albumon). A rocktörténeti utalásokkal játszó címadó nyitódal groove-ja rögtön az 1992-es The Witch stílusváltó kísérletét juttatja eszünkbe, a Diamonds programozott alapokkal indul, aztán a Dirty Little Rockstar című hatásos kislemezdal közepébe indusztriál torzítások kerülnek (ez utóbbi számhoz a metsző gitárriff az Undercover Of The Night című Rolling Stones-slágerből lett koppintva, ahogy például két évtizeddel korábban a Love Removal Machine is a Start Me Upra épült). Astbury és Duffy szerencsére nem esnek át a ló túlsó oldalára, mint az 1994-es címnélküli album modernkedése esetében történt, az említett példák ugyanis inkább csak színezik az összképet, és a Cult lényege továbbra is a bika énekhang meg a bazi riffek nyerő kombinációja marad. Ahogy a 2006-os és 2007-es magyarországi koncerteken, a lemezen is Billy Duffy viszi el a hátán a produkciót, frappáns hard rockot rak a frontember alá (a rimusszekciót ezúttal John Tempesta dobos és a már az előző albumon is közreműködő Chris Wyse basszusgitáros képezi – ez utóbbi egész hangsúlyos a hangzásban, amiben a producer Youth basszista múltjának is lehet szerepe). Ian Astbury a vagány felütés után a lemez második felében, a lassú Holy Mountaintől kezdve egyre inkább sodródik a misztikum felé (Illuminated, Tiger In The Sun, Savages), de a stúdióban most is képes méltó énekteljesítményt nyújtani, így végül az album nem okoz csalódást, működőképes, tiszteletre méltó munka, volt értelme megcsinálni. 
 
Ha a Born Into Thisből a rózsaszín borítós szimpla verzió helyett a fekete papírtokos dupla kiadást, a Savage Editiont választjuk, annak 23 perces bónusz-CD-jén az album számai közül kettőt demó, egyet pedig hosszabb változatban is hallhatunk, sőt két további szerzeményt is kapunk (a Stand Alone nem nagy szám, de a War Pony Destroyer hülye címe ellenére is figyelemre méltó darab). 
Déri Zsolt
2008.01.03
|


Marissa Nadler (USA) ma az A38-on. Massachusetts érzékeny hangja elér Budapestre. @marissa_nadler @a38ship #marissanadler
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.