Kiderült Heath Ledger halálának pontos oka

A New York-i illetékes hatóságok közleménye szerint az első tippek bizonyultak helyesnek: ha nem is túladagolás, de különböző gyógyszerek végzetes keveréke okozta a tragikusan fiatalon elhunyt színész halálát.
A toxikológiai vizsgálat most nyilvánosságra hozott eredménye szerint Heath Ledger szervezetében hat különféle, receptre kapható gyógyszert találtak, s ezek véletlen túladagolása vezetett a sztár halálához. „Ledger a különböző gyógyszerek kombinációjának hatására bekövetkezett akut mérgezés miatt halt meg” – szól a pontos indoklás. Mint arról már beszámoltunk, a 28 éves színészt január 22-én találták holtan manhattani bérelt lakásában. 
 
A Túl a barátságon sztárja egy Oxycontin nevű fájdalomcsillapítót, Vicodint, szorongásgátló szereket (válium, Xanax), antihisztamint és altatót is bevett. Ahogy az a rendőrség első közleményeiben is szerepelt, holtteste közelében több, csak receptre kapható gyógyszert is találtak. Ledger holttestét hazaszállították Ausztráliába, ahol zártkörű ceremónia keretében temetik el, de tervbe van véve egy nyilvános búcsúztató is Los Angelesben. 
 
A múlt héten Ledger egykori élettársa, Michelle Williams színésznő először állt a nyilvánosság elé volt szerelme halála óta: „Összetört a szívem” – mondta. A pár a Túl a barátságon forgatásán ismerkedett össze. A filmben Williams a Ledger alakította karakter feleségét játszotta. Született egy kislányuk is, a jelenleg 2 éves Matilda, a két színész útjai azonban múlt év szeptemberben szétváltak
 
Szintén múlt heti történés, hogy az Entertainment Tonight című amerikai tévéműsor megszerzett egy olyan videofelvételt, amin Ledger 2006. januárjában egy hollywoodi partin arról beszél, hogy „már húsz éve napi öt jointot is elszív egy nap” (más források szerint a sztár látható is a képeken drogozás és alkoholizálás közben). Úgy tűnik azonban, hogy a botrányos és kegyeletsértő felvétel végül mégsem kerül adásba (többek közt neves hollywoodi sztárok tiltakozásának hatására). 
 
Mint azt már megírtuk, közvetlenül halála előtt Ledger Londonban dolgozott a The Imaginarium of Doctor Parnassus című filmen Terry Gilliammel. A forgatást egyelőre felfüggesztették, de a rendező elszántan keresi a lehetőségeket, hogyan lehetne – a színész emlékének adózva – mégis befejezni a filmet. Heath Ledger utolsó befejezett filmje a jelenleg az utómunkálatoknál tartó Batman-film, a The Dark Knight, amiben Joker szerepét játszotta és amit idén júliusban mutatnak be az Egyesült Államokban. 
 
 
 
(bbc.co.uk) 
2008.02.07
|


Film premierek

A láthatatlan ember

amerikai-ausztrál horror, 124 perc, 2020

Zárójelentés

magyar filmdráma, 118 perc, 2020

10 nap anyu nélkül

francia vígjáték, 104 perc, 2020

A hegyek szigete

francia-német-román-svéd krimivígjáték, 97 perc, 2019

Sötét vizeken

amerikai életrajzi dráma, 126 perc, 2019
Játék
Mi van a bőrünk alatt? A kiállítás célja, hogy részletesen bemutassa testünk felépítését.
Filmek a TV-ben
H
24
K
25
Sze
26
Cs
27
18:05
Tolkien
amerikai életrajzi film, 2019
18:10
Gyengédség
olasz film, 2017
18:20
Nászutas rámálom
amerikai bűnügyi film, 2018
18:30
18:35
Játsz/ma
amerikai thriller, 1997
néha át lehet jönni Budára is - #pestiest helyett #budaiest
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.