Majdnem szűz

est.hu:
6/10
|
olvasói
6/10 (46)
Azonos cselekményű amerikai film a hazai forgalmazásban - Kevin és Whitney felejthetetlen dugós-dúdolós alkotásának mintájára - bizonyára a Több, mint szűz címet kapta volna, hiszen a filmbéli Boróka finoman szólva túlteljesít az adott területen, legyünk azonban elnézőek - miként teszi azt a rendező is.
Bacsó Péter, A tanú és egyéb klasszikus történelmi szatírák alkotója ugyanis sajátos megközelítésben mutatja be egy intézetis magyar lány felnőtté válásának állomásait. Az író-rendező az Irma, te édes és Az én pasim mintájára jótékony madonnaként tekint a kényszerből bűnbe sodort fiatal nőre, aki látszólag naivan, valójában azonban tépve-tűrve járja meg az újmagyar kapitalizmus legbűzösebb bugyrait - igaz, a történet játszódhatna akár 30 évvel ezelőtt is. Borókát (Ubrankovics Júlia) jóképű szerelme, János (Hujber Ferenc) költözteti ki a nevelőintézetből, hogy néhány gondtalan nap után elcserélje egy szép nagy motorra. Hősnőnk egy praktikus gondolkodású strici (Kaszás Gergő) karjaiba kerül, aki az outsourcing nagymestereként rendesen megdolgoztatja a szép Borókát. Mint minden jótét lélek, természetesen a megtépázott lány is megkapja a maga jutalmát egy kirakatrendező fiú és egy marketingtanfolyam képében, csakhogy a sok fordulat kezelése nem erőssége a rendezőnek, ezért a címszereplő Ubrankovics Júlia (aki egyszerre emlékeztet Udvaros Dorottyára és Básti Julira) erős jelenléte ellenére is gyakran egy tévésorozatban érezhetjük magunkat. 
 
A Majdnem szűz tehát majdnem mozifilm, mely számos fontos társadalmi probléma mellett azt a kérdést is felveti, hogy jó forgatókönyvből miért nehéz jó filmet készíteni? 
 
csmozi
2008.03.19
|
magyar filmdráma, 105 perc, 2008
Intézetis lány kalandjai a prostitúció és a marketing világában. A Tanú rendezőjének életigenlő műve.
Rendező:

Bacsó Péter

Forgalmazza: HungariCom
Bemutató: 2008. március 20.

Linkek


Kapcsolódó cikkek

(11 kép)


Film premierek

Mancs őrjárat

amerikai-kanadai animációs film, 69 perc, 2019

Út a királyi operába

angol-kubai-német-spanyol életrajzi dráma, 115 perc, 2018

Családi vakáció - Irány Ibiza!

belga-francia vígjáték, 87 perc, 2018

Aki bújt

amerikai horror, 95 perc, 2019

A bűn királynői

amerikai akcióthriller, 102 perc, 2019
Játék
A Budapest Borfesztivál 28. alkalommal várja a borozni, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat a főváros egyik legimpozánsabb helyszínén, a megújuló Budai Várban.
Filmek a TV-ben
H
19
K
20
Sze
21
Cs
22
18:15
A kis boszorkány
német fantáziafilm, 2018
18:15
Kitervelt románc
amerikai romantikus vígjáték, 2016
18:40
Kong: Koponya-sziget
amerikai akciófilm, 2017
18:40
Floridai álom
amerikai film, 2017
18:40
Páros mellékhatás
amerikai vígjáték, 2009 (ism.)
Balatoni ajánlónk bióban! Badacsonyi futás (meg még sok más helyszínen is), gyenesdiási VW bogártalálkozó, Iszkiri zenekar a siófoki Plázson, Zamárdi B-my-lake és még sok sok program! #badacsony #dulorefutunk #iszkirizenekar #karavankemping #gyenesdias ##vwbogár #bogártalálkozó #bmylake
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.