Lost - Eltűntek – indul a 4. évad elsőként az AXN műsorán!

Nagyon ritkán fordul elő egy tévésorozat életében, hogy egy évad nézettsége lepipálja a megelőzőét, márpedig a LOST - Eltűntekkel Amerikában ez történt: a harmadik évad vége olyan lélegzetelállítóan izgalmas volt, hogy a negyedik évad első epizódja további egy millió új nézőt szegezett a képernyő elé.
A magyar közönség tehát méltán várhatja egyre növekvő kíváncsisággal, hogy április 6-ától, vasárnap esténként 21 órától mit hoz a világ egyik legnépszerűbb tévésorozatának legújabb, negyedik évada.
 
A hazai nézők már megszokhatták, hogy ha LOST, akkor az legelőször az AXN-en látható! Ha már az első három évad is itt tűnt fel először, miért is lenne ez másképp a negyedik évaddal?! Csupán néhány hónappal az amerikai premier után, a LOST legújabb felvonása elsőként ismét az AXN-en fut majd! 
 
Az új évad első epizódjában nagy a bizonytalanság, hogy a Sziget legújabb látogatója, Naomi vajon igazat mondott-e, és az általa emlegetett hajó tényleg hőseink megmentésére érkezik-e. A dolgok odáig fajulnak, hogy Jack rátámad Locke-ra, és a csapat két részre oszlik. Jack mindenképpen el akar menni a Szigetről, míg Locke úgy véli, jobb, ha maradnak még… 
 
Aztán a kedves Hurley-t látjuk, hol a Szigeten, hol pedig újra otthon, és persze most sem tudja pontosan, hogy amit lát, azt tényleg látja, vagy csak hallucinál. Például mikor a halott Charlie megjelenik neki, vagy amikor a Szigeten mintha Jacob ülne ott a széken …  
 
A negyedik évadban új arcok is feltűnnek majd. Rögtön a széria elején megismerkedhet a néző Naomi csapatának négy további tagjával, akik szintén ejtőernyővel érkeznek a Szigetre. Miután a csoportok különválnak, Kate és Jack elsőként a kissé bogarasnak tűnő fizikusba, a Ryan közlegény megmentéséből (is) ismert Jeremy Davies alakította Faraday-be botlik, aki meglepő módon Jack-et rögtön a nevén szólítja.  
 
Másodikként a halottakkal kommunikáló, kissé ideges természetű kínai, Miles (Ken Leung) bukkan fel, majd őt követi Jeff Fahey alakításában Lapidus. Végül a látszólag törékeny Charlotte-ot is (Rebecca Mader) megismerjük, akire Locke talál rá. A szőke szépség antropológus, megszállottan érdekli a 815-ös járat sorsa, és ráadásul egy tunéziai ásatáson talál valamit, aminek még nagy jelentősége lesz a történet szempontjából… 
 
Az hamarosan kiderül, hogy Naomi és társai egészen pontosan miért is jöttek, de vajon mikor tudjuk meg, hogy mitől zuhant le a gép, hogy a túlélők egyedül vannak-e a Szigeten, hogy mi az a Dharma és mi is történt a dharmásokkal? 
 
Korunk egyik legkedveltebb, nézői és kritikai szempontból is egyik legismertebb sorozatának negyedik évada bőven tartogat még meglepetést, rejtélyt és megválaszolatlan kérdést. A legtöbb, amit a megoldás érdekében a néző tehet, hogy április 6-ától vasárnap esténként 21 órakor az AXN elé ül .. és néz…. 
 
2008.03.21
|
(12 kép)


Filmek a TV-ben
18:15
Koreai rulett
dél-koreai akciófilm, 2013
18:25
Csokoládé
angol romantikus film, 2000
18:30
Virágvölgy
magyar film, 2018
18:35
Inferno
amerikai-japán-magyar-török thriller, 2016
18:40
Fák jú, Tanár úr! 3.
német vígjáték, 2017
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
11:20
Varjúdombi mesék
magyar animációs filmsorozat, Mese a királyról, aki elszegődött mikulásnak
11:20
Littlest Pet Shop: Gyerkőcök világa
I. évad, 20. rész
11:20
SpongyaBob KockaNadrág
VII. évad, 148. rész: A műalkotás / Nyálkás támadás
11:25
Scooby-Doo! Rémpróbás játékok
2012
11:35
Süsü, a sárkány kalandjai
magyar-magyar bábfilm, Süsü, a sárkány
Játék
A Budapest Borfesztivál 28. alkalommal várja a borozni, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat a főváros egyik legimpozánsabb helyszínén, a megújuló Budai Várban.
Ma este kilenckor Magyar Rhapsody Project a Mesterségek Ünnepén. A Bársony Bálint Sextett a magyar klasszikusokat modernizálja. . . . @mestersegekunnepe #magyarrhapsodyproject #barsonybalintsextett #klasszikusokjazzben #liszt #erkel #kodaly #bartok
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.