Út a vadonba

est.hu:
8/10
|
olvasói
8/10 (94)
Egy véres testvérharc (Indián vér) és egy sötét bosszúfilm (Menekülés az éjszakába) után Sean Penn rendhagyó életrajzi természetfilmet rendezett. Christopher McCandless igaz története méltó kezekbe került.
A filmet a hegymászó-krónikás Jon Krakauer azonos című könyvét felhasználva forgatókönyvíróként is jegyző Penn nagy tapintattal és példás együttérzéssel nyúl a fiatal fiú történetéhez. Közel két és fél órán keresztül nézhetjük, amint az önmagát Alexander Supertramp névre keresztelő Chris (Emile Hirsch) autóját és minden pénzét hátrahagyva a keleti partról Kaliforniába tart, majd hosszas felkészülés után Alaszkába utazik, hogy örök barátságot kössön a természettel. Az 1990 és 1992 között játszódó cselekményt Penn időben ugrálva mutatja be, a körültekintő szerkesztésnek hála mégis teljes képet ad nemcsak az útról, de a lelki folyamatról is, mely vélhetően lejátszódott hősünkben. 
 
A tökéletes színészválasztás mellett a rendező külön érdeme, hogy elkerülte az olcsó szentimentalitás csapdáját: nála a természetképek nem szépelgőek, hanem kemények és valóságosak; a monológok és párbeszédek pedig szervesen egészítik ki és magyarázzák a látottakat, ömlengésről szó sincsen. A témaválasztásban megmutatkozik Penn idealizmusa, McCandless iránti csodálata, és az a vágya, hogy a szeptember 11-e utáni paranoiás és túlpolitizált világban (ha nem is megoldást, de) alternatívát mutasson a kiábrándult fiataloknak - és nem utolsósorban felvesse a család és a nevelés felelősségét. Az Út a vadonba a filmtörténet egyik legszebb és legbékésebb útifilmje, egy kis kupac csoda a nagy szemétdombon. 
 
csmozi
2008.04.02
|
Into the Wild
amerikai filmdráma, 140 perc, 2007
Egy huszonéves amerikai fiú kivonul a civilizációból, és hosszú tekergés után Alaszkában köt ki. Seann Penn rendezése igaz történet alapján.
Rendező:

Sean Penn

Forgalmazza: UIP-Duna Film
Bemutató: 2008. április 3.
(8 kép)


Film premierek

Rontó Ralph

amerikai animációs film, 92 perc, 2012
Játék
A szentendrei Skanzen a magyar nyelvterület népi építészetét, lakáskultúráját, gazdálkodását és életmódját mutatja be a 18. század közepétől a 20. század első feléig tartó időszakig.
Filmek a TV-ben
H
19
K
20
Sze
21
Legnépszerűbb
Copyright © 2021 Minnetonka Lapkiadó Kft.