Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Titanic Fesztivál – 9. nap
|
Beszámoló
Felszínre törtünk zűrös német fiatalokkal (Felszínre törni), megtapasztaltuk a mexikóiak rossz szokásait (Rossz szokások) és végre egy zenei filmet is láthattunk (Sigur Rós: Heima) a 15. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál igen erős Zene mindegykinek szekciójából.
A vetítésen is megjelenő fiatal német rendezőnő, Felicitas Korn filmje, a Felszínre törni két fiatal, a vad és szabados, fotóművésznek készülő Nadja és a nála valamivel fiatalabb, mindössze húszéves Darius szerelmének története. Habár a lány jellemét elég mélyen megismerjük a cselekmény során, a mű annyiban a 9 dal című Michael Winterbottom-darabra emlékeztet, hogy a két ember kapcsolatát szinte kizárólag a szexen, azaz szeretkezéseiken keresztül ábrázolja. Azzal együtt, hogy az alkotás – elsősorban remek zeneválasztásával – nagyon jól megragadja a 20 év körüli fiatalok életérzését, a felére sajnos egy kicsit kifullad. 
 
A Rossz szokások című mexikói film a fesztiválon korábban látott 57.000 km közöttünkhöz hasonlóan igen aktuális, hiszen egy nagyon mai jelenségre reagál: mohóság és falánkság kontra koplalás és étkezési zavarok problémáját járja körül több figurája segítségével. Míg Linda kövérkés kislány, aki nem tud lemondani az édességekről és a finomságokról, addig anyja, Elena kórosan sovány és anorexiában szenved. Linda tanárnője, egy Matilde nevű apáca pedig többletjelentésekkel és csodatévő erővel ruházza fel a böjtöt, ezért megtagadja magától az ételt, hogy abbamaradjanak a súlyos esőzések és áradások Mexikóban. A Rossz szokások ironikusan és nagyon szép képekkel mutatja meg korunk egyik rákfenéjét. 
 
A Sigur Rós: Heima című filmmel végre láthattunk egy darabot (és az egyetlent) a sajtóvetítéseken is a fesztivál igen erős zenei szekciójából, a Zene mindegykinekből. A zenei dokumentumfilm a népszerű izlandi zenekar koncertsorozatáról mesél, melyet egy világturné után hazatérve 2006 nyarán adtak saját hazájuk (a ’heima’ jelentése: otthon, haza) legkülönbözőbb helyszínein teljesen ingyen. A film nem hagyományos koncertfelvétel, hiszen megszólalnak (és igen sokat elárulnak) benne az együttes tagjai is, a koncerteken játszott dalok közben pedig sokszor nem a show történéseit látjuk, hanem Izland vidékeit bemutató képsorokat, melyek így külön klipeket alkotnak. Ennek köszönhetően a fesztiválon szintén vetített Vérvonal című nagyszerű izlandi thriller után immár másodjára csodálhattuk meg a vad és gyönyörű izlandi tájat. A film hazánkban is megjelent DVD verziójáról részletesebben itt olvashattok. 
 
 
Szombatra ajánljuk: 
 
Valóságos vendégjárás vár a fesztiválozókra a Titanic utolsó előtti napján, ezért a helyszűke miatt csak felsorolni tudjuk azokat a filmeket és vetítéseket, melyeken a rendező jelenlétében vehetünk részt: 
 
április12., 16.00, Uránia: Megjöttek a fecskék (Aszlan Galaszov
április 12., 18.15, Uránia: Felégetett hidak (Francisco Franco-Alba
április 12., 20.30, Uránia: Fegyverek és emberek (Jeff Nichols
április 12., 15.45, Toldi: Engedj be! (Tomas Alfredson
április 12., 18.15, Toldi: La France (Serge Bozon
fürkész
2008.04.11
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 17., csütörtök

Paszkál
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.