Főfőnök

est.hu:
7/10
|
olvasói
9/10 (8)
Lars Von Trier, a zseniális dán rendező, a Dogma-mozgalom kitalálója és sikerre vivője remek humorérzékkel megáldott gonosz ember lehet.
Ez abból látszik, hogy minden filmjében kiszolgáltatott helyzetbe hozza hőseit, majd nagyítóval vizsgálja meg reakcióikat az általa kreált legmegalázóbb helyzetekben. Ám az olyan filmjeihez képest, mint a Táncos a sötétben vagy a Dogville vagy a Manderlay, a Főfőnök – bár hű marad az eredeti formulához – igazán kellemes meglepetésnek és üde szórakoztatásnak tűnik. Von Trier ugyanis, a sötét tónusokat megőrizve, de tud igazi vígjátékot is készíteni, itt pedig a klasszikus szerepcserés bohózati alaphelyzetből indul ki. Ravn ugyanis jó pénzért el akarja adni a kissé régimódi és veszteséges számítógépes vállalkozását. Ezzel nem is lenne gond, ha az alapításkor ki nem talált volna egy Amerikában élő, képzeletbeli főnököt, akire az évek folyamán mindig ráfoghatta a népszerűtlen intézkedéseket. A céget felvásárló izlandi üzletember viszont ragaszkodik ahhoz, hogy személyesen tárgyaljon a nagyfőnökkel.
 
Ezért Ravn felbérel egy ismeretlen színészt, hogy játssza el a főnököt a szerződés aláírásakor – ez volna Kristoffer (Jens Albinus – Idióták), a sikertelen csepürágó. Csakhogy a sikerélményre kiéhezett Kristoffer megkedveli az előtte hajbókoló kollégákat, és a végsőkig kiélvezi a helyzetet, nem várt fordulatokat hozva az üzleti tranzakcióba. Mindezt remek színészi alakításokkal és a klasszikusan kesernyés északi humorral és furcsasággal tálalva kapjuk készhez – ám a minden visszásságra alkalmat adó munkahelyi viszonyrendszer mindenkinek nagyon is ismerős lesz. Az újításra oly hajlamos dán rendező pedig itt egy Automavision nevű eljárással a számítógépre bízta a kameraállások és mozgások esetlegességét.
 
Forrás: Est.Tv Magazin
2008.04.30
|
Direktoren for det hele
dán-francia-izlandi-olasz-svéd vígjáték, 96 perc, 2006
A Dogma-atya vicces ujjgyakorlata a színészről, aki pár napra egy vállalat élén találja magát. Szex, hazugság, fénymásolás.
Rendező:

Lars von Trier

Forgalmazza: Budapest Film
Bemutató: 2007. március 22.
(5 kép)


Filmek a TV-ben
18:10
Három pici és egy nagyobb
német vígjáték, 2013
18:15
18:15
A csodálatos Pókember 2.
amerikai akciófilm, 2014
18:25
A setét torony
amerikai fantáziawestern, 2017
18:30
Hawaii
román film, 2017 (feliratos)
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
14:00
Richard Scarry Tesz-vesz városa (I-V.)
angol animációs filmsorozat, A szivárvány kincse - Üzenet Pengnek - Bukdács úr születésnapja, 1993
14:00
The Avatars
II. évad, 2. rész
14:00
Ruff Ruff, Tweet és Dave
I. évad, 47. rész
14:00
Grizzy és a lemmingek
2016, 109. rész: Pattogó mackó
14:00
Game Shakers
I. évad, 119. rész: Babe kamu betegsége
Játék
Február 28-tól érkezik a magyar mozikba az Király Levente Piedone nyomában című portréfilmjének kibővített moziváltozata, amely az eddigi legátfogóbb portréfilm Bud Spencer életéről.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.