Főfőnök

Ez abból látszik, hogy minden filmjében kiszolgáltatott helyzetbe hozza hőseit, majd nagyítóval vizsgálja meg reakcióikat az általa kreált legmegalázóbb helyzetekben. Ám az olyan filmjeihez képest, mint a Táncos a sötétben vagy a Dogville vagy a Manderlay, a Főfőnök – bár hű marad az eredeti formulához – igazán kellemes meglepetésnek és üde szórakoztatásnak tűnik. Von Trier ugyanis, a sötét tónusokat megőrizve, de tud igazi vígjátékot is készíteni, itt pedig a klasszikus szerepcserés bohózati alaphelyzetből indul ki. Ravn ugyanis jó pénzért el akarja adni a kissé régimódi és veszteséges számítógépes vállalkozását. Ezzel nem is lenne gond, ha az alapításkor ki nem talált volna egy Amerikában élő, képzeletbeli főnököt, akire az évek folyamán mindig ráfoghatta a népszerűtlen intézkedéseket. A céget felvásárló izlandi üzletember viszont ragaszkodik ahhoz, hogy személyesen tárgyaljon a nagyfőnökkel.
 
Ezért Ravn felbérel egy ismeretlen színészt, hogy játssza el a főnököt a szerződés aláírásakor – ez volna Kristoffer (Jens Albinus – Idióták), a sikertelen csepürágó. Csakhogy a sikerélményre kiéhezett Kristoffer megkedveli az előtte hajbókoló kollégákat, és a végsőkig kiélvezi a helyzetet, nem várt fordulatokat hozva az üzleti tranzakcióba. Mindezt remek színészi alakításokkal és a klasszikusan kesernyés északi humorral és furcsasággal tálalva kapjuk készhez – ám a minden visszásságra alkalmat adó munkahelyi viszonyrendszer mindenkinek nagyon is ismerős lesz. Az újításra oly hajlamos dán rendező pedig itt egy Automavision nevű eljárással a számítógépre bízta a kameraállások és mozgások esetlegességét.
 
Forrás: Est.Tv Magazin