Fesztiválok

Héten vetített filmek

Zenei fellépők

Filmek a TV-ben

III. Szikince Ghymes fesztivál
|
Kéménd (Kamenín), Szerelem-sziget, 2008. július 4-6.
Hol volt, hol nem volt, a Duna folyón túl, ott, ahol a Szikince patak találkozik a Garammal. Ezen a mesebeli helyen található a Szerelem-sziget. Ez a kis sziget olyan csodálatos hely, hogy aki csak eljön, mind szerelmes lesz.
Van, aki a tájba, a patak csobogásába, az erdő csendjébe, a mező virágaiba, a lányok a legényekbe, a legények a lányokba (mert ez egy hagyományos mese!). Aki már járt itt, azt is tudja, hogy itt van a világ közepe!
 
A Ghymes együttes alapítójára, Szarka Gyulára is olyan hatással volt ez a varázslatos táj, hogy fesztivált álmodott erre a helyszínre. Már három éve tart ez a vonzalom, ahogy harmadik éve rendezi meg barátaival a fesztivált is, ahol gyerekprogramok, színházi előadások és koncertek váltják egymást a sziget különböző helyszínein. Három környező faluban is lesznek rendezvények: Kéménd és Garampáld mellett idén Kisgyarmat is csatlakozott a fesztiválhoz. 
 
Pénteken a Flamenco Clan, Martin Bies és a Cécó zenekar, szombaton a Neil Young sétány, a Ghymes és a Trapéz együttesek lépnek színpadra.  
 
A színházi programokat pénteken Háy János Házasságon innen és túl című előadása kezdi Rátóti Zolán előadásában, szombaton pedig Poncianus császár históriáját adják elő a Forrás Színház tagjai. 
 
Bemutatkoznak a környék kurta szoknyás népviseletbe öltözött hagyományőrzői, bábosok és színjátszók. Péntek délutántól vasárnap délig zajlanak a programok, szóval eltart addig, míg világ a világ s még két nap! 
Sinkó Gyula
2008.06.30
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2010. szeptember 3., péntek

Hilda

XXIV. Mesterségek ünnepe Budapest, 2010. augusztus 19. - szeptember 22.

XIII. Zsidó Nyári Fesztivál Budapest, 2010. augusztus 26. - szeptember 6.

El / Away - Menni vagy maradni? Pécs, 2010. augusztus 27. - szeptember 19.

Vidor Fesztivál 2010 Nyíregyháza, 2010. augusztus 27. - szeptember 4.

VI. Roxiget – Rockzenei fesztivál Szigetszentmiklós, 2010. augusztus 28. - szeptember 4.

A Letz Zep a tribute zenekarok közül az, amelyik a kritikák és a rajongók szerint is a leghitelesebben adja vissza a Led Zeppelin egyedülálló stílusát és életérzését.
Tagok: túl az 1 millión
 
Copyright © 2010
Magyar Vendor Kft. az Est Media Group tagja.