Meseautó (2000)

olvasói
9/10 (2)
Szűcs János, egy nagy budapesti üzletközpont igazgatótanácsának elnöke. Harmincöt éves, gazdag, sikeres és még nőtlen. Évek óta először hosszabb szabadságra készül. Ennek örömére gyönyörű autót vásárol autókereskedő nagybátyjától, Péterfitől. Szűcsnek a mesés autóval már az első napon sikerül fellöknie egy görkorcsolyával száguldozó fiatal lányt, Kovács Verát. Szerencsére nagyobb baj nem történik, hacsak azt nem számítjuk, hogy az elnök beleszeret a lányba. Vera az üzletközpontban dolgozik, de erről persze Szűcsnek nincs tudomása. Így azt sem tudja, hogy Halmos úr, a titkársági mindenes, aki a küldöncök vezetője, az ő javaslatára éppen aznap rúgta ki az ismeretlen kedvest. Péterfi úr segítségével Vera apja egy ál-rádióvetélkedőn megnyeri a meseautót egy hónapra, sofőrrel együtt. Vera ugyan gyanakszik, hogy éppen az őt elgázoló sofőrt nyerték meg, de nem sokáig. Egy-két nap alatt ugyanis beleszeret sofőrébe, és mint köztudott: a szerelem vak. Szűcs boldog, hogy egyszerű sofőrként szerették meg és nem a hatalom, a pénz, a csillogás kedvéért. Úgy érzi, megtalálta az igazit. Péterfi szerint azonban téved az unokaöccse... A hajdani nagysikerű film remake-je mai sztárokkal.

|
magyar romantikus vígjáték, 90 perc, 2000
Évtizedeken és politikai rendszereken átívelő remake az álruhás, ám dúsgazdag vezérigazgató és a szegény, ám szépséges titkárlány szerelméről. Most még több lóerővel és még észvesztőbb száguldásokkal!
Rendező:

Kabay Barna

Színész:

Kern András
(Péterfi Tamás)

Bajor Imre
(Halmos Aladár)

Ónodi Eszter
(Kovács Vera)

Stohl András
(Szűcs János)

Bezerédi Zoltán
(Kovács Antal)

Pogány Judit
(Kovácsné)

Molnár Piroska
(Kerekes Anna)

Parti Nóra
(Zsuzsa)

(6 kép)


Filmek a TV-ben
20:30
Zagros
belga film, 2017
21:00
Végső állomás 2.
amerikai horror, 2003
21:00
300
amerikai akciófilm, 2007
21:00
Snowpiercer - Túlélők viadala
amerikai-dél-koreai akciófilm, 2013
21:00
Nyerő páros
amerikai akcióthriller, 1997
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
20:05
M2 matricák - Négyzetgyök
Ellenkező Lenke
20:05
Medvetesók
2015, 83. rész: Méhkas
20:05
Chuck megoldja
I. évad, 20. rész: A Jó, a Rossz és a Ud 1. rész
20:05
Új bolondos dallamok
2015, 1032. rész: Karate-kakas
20:10
Új bolondos dallamok
2015, 1041. rész: Tapsi király 1. rész
Játék
Alig egy éve annak, hogy a rockklasszikusok feldolgozásában utazó belga hetesfogat először hallatott magáról.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.