Tiltakoznak Ben Stiller filmje ellen

Még csak a héten mutatják be az Egyesült Államokban, máris jogvédő csoportok tiltakoznak Ben Stiller új filmje, a Trópusi vihar ellen, amiért abban egy értelmi fogyatékost jelenítenek meg.
A színész-rendező emiatt beleegyezett, hogy a hivatalos, augusztus 13-i amerikai bemutató előtt levetítsék a filmet a hátrányos helyzetűek jogaiért küzdő és a mű ellen tiltakozó társaságoknak. A szóban forgó csoportok leginkább azon háborodtak fel, hogy a Trópusi vihar promóciós anyagaiban ’retardált’-ként említik azt a figurát, Jámbor Jacket, aki a forgatókönyv szerint értelmi fogyatékos. 
 
Emiatt a jogvédők a filmet gyártó DreamWorks stúdió főnökeinél is tiltakoztak. Ennek eredményeként leállították például a filmet népszerűsítő azon honlapot, melynek egy plakátján a „Once upon a time ... there was a retard.” („Volt egyszer egy retardált.”) mondat volt olvasható. 
 
A képlet azonban ennél kicsit összetettebb, hiszen a Hollywood paródiájaként működő filmben Jámbor Jack nem önálló figura, hanem az egyik főhős, a Ben Stiller által megformált Tugg Speedman nevű színész egy szerepe – a filmben pedig egyáltalán nem a szellemileg visszamaradottakból csinálnak viccet, hanem a mindenáron az Oscarra utazó sztárokról. 
 
A mű producerei ennek ellenére – habár először hangsúlyozták, hogy nem az értelmi fogyatékosokból, hanem a filmiparból űznek gúnyt a filmben – már több tárgyaláson is átestek a tiltakozókkal. 
 
Mivel ezeken a meetingeken a Trópusi vihar vitatott részeinek átdolgozásáról volt szó, és a hírek szerint az alkotók a bemutató előtt a film módosított verzióját mutatják be az értelmi fogyatékosokat védő csoportoknak, a nézők elé valószínűleg már egy visszafogottabb, újravágott Trópusi vihar kerül. Hogy hazánkban melyik verziót mutatják be a mozik szeptember 4-én, arról még nem áll rendelkezésre információ. 
wenn
2008.08.11
|


Film premierek

Világpolgárok

olasz vígjáték, 92 perc, 2019

Talpig fegyverben

angol-német-új-zélandi akcióvígjáték, 95 perc, 2019

Mint egy főnök

amerikai vígjáték, 83 perc, 2020

Előre

amerikai animációs film, 114 perc, 2020
Filmek a TV-ben
18:30
Váltságdíj
amerikai akcióthriller, 1996
18:40
A Föld inváziója - Csata: Los Angeles
amerikai sci-fi (ism.), 2011
18:45
James Bond: Dr. No
angol akciófilm, 1962
18:50
Gyilkos lövés
amerikai thriller, 1988
18:50
A csendestárs
amerikai vígjáték, 1996
Közlemény Budapest, 2020.03.12. A 2020. március 11-i kormányrendelet következtében a Pesti Est mind a nyomtatott, mind az online működését leállítja. A kialakult helyzet és a kormány döntése alapvetően befolyásolja az üzleti működésünket, emiatt kénytelenek vagyunk leállni a lapkiadással. Az elmúlt közel 30 év alatt ez lesz az első olyan hét, amikor a Pesti Est nem jelenik meg. Olvasóinkat arra kérjük, hogy tájékozódjanak – mind a hazai, mind a külföldi médiából – a koronavírussal kapcsolatos hírekről! Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani, és kezdetnek ezeket weboldalakat ajánljuk az információszerzésre: angolul: theguardian.com németül: www.spiegel.de spanyolul: elpais.com franciául:  lemonde.fr Kedves olvasóink, arra szeretnénk kérni titeket, hogy tartsuk be az óvintézkedéseket, segítsük egymást abban, hogy a vírus terjedését lelassítsuk, és vigyázzunk egymásra, gondolkodjunk józanul. Hiányozni fogtok. Viszmeg Krisztina Lapigazgató
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.