World Press Photo 2008 - Interjúk

Interjú Révész Tamással, Gárdi Balázzsal és Szigetváry Zsolttal
1955-ben két holland alapította a World Press Photót, ami azóta a világ legnagyobb presztizsű fotóriporteri versenyévé nőtte ki magát. Évről évre több tízezer – idén közel nyolcvanezer – fényképpel pályáznak a világ 125 országából fotóriporterek. Idén tíz kategóriából három magyar nyertest is ünnepelhetünk, amire eddig még soha nem volt példa.
Révész Tamás, World Press Photo, kiállításszervező
 
BIO: Révész Tamás 1946-ban született Budapesten, jelenleg Amerikában él. 1968–1989 között 11 alkalommal nyerte el a „Best Pictorial Report of the Year and Picture of the Year” díjat, majd 1997-ben Pulitzer-díjat kapott. A híres amerikai fotográfus, Peter Turnley szerint: „Révész munkáiban számos magyar elődjének – Brassai, Capa, Kertész és Moholy-Nagy – szelleme fedezhető fel. A magyar fotográfusok speciális látásmódjukkal egy különös művészeti vonulatot képeznek, és ez segít megmagyarázni univerzális varázsukat, sikerüket a világban.”  
 
– Ugye, történelmi szempontból is jelentős a World Press Photo? 
 
– Legendás történetek vannak arról, hogy például Magyarországon hogyan akartak eltüntetni bizonyos képeket még annak idején. A mai napig vannak helyek, ahol szeretnének elhallgatni egy s mást, de ezt a WPP nem engedi. A WPP csak ott állít ki, ahol utólagos szerkesztés nélkül kiállíthatóak a képek, tehát az információ szabad áramlásában nem akadályozzák a kiállítást.  
 
– Miről szól a kiállítás? Mi a lényege? 
 
A kiállítás mindig arról szól, hogy a sajtó, pontosabban a fotóriporterek hogyan látták az elmúlt évet, és nem arról, hogy a sajtó miképpen közli magát a hírt. A zsűri egyetlen szempontja az, hogy fotóriporteri szakma szempontból mi az a kép, ami az előző évet kiválóan reprezentálja és elgondolkodtatja a nézőt.  
 
– A zsűrizés olyan, mint a 12 dühös ember?  
 
– Abszolút. A zsűri minden tagja nagyon erős karakter, mindenki védi a magáét. Hajnalig tartó viták vannak ilyenkor.  
 
– Elnézve a képeket vannak visszatérő „benyomások”.  
 
– Mindig vannak gesztusok, amik vissza-visszajönnek, ilyenek főleg a háborús helyzetek. Sajnos.  
 
– Mi a különlegessége az idei World Press Photónak? 
 
– Ami különleges ebben az évben, hogy három magyar is nyert, Gárdi Balász, Szigetváry Zsolt, és Tomasz Gudzowaty-Berekai Anna – lengyel–magyar páros.  
 
– Egyetért a fődíjas fotóval? Ha Ön lett volna a zsűri, akkor ezt a képet választotta volna? 
 
– Ez egy nagyon kényes dolog, de ha én lettem volna az egyik zsűritag, akkor én nem a fődíjas képet díjaztam volna, hanem a Gárdi Balázs képét. Aki azt megnézi, abban benne a fájdalom, a jövőtől való bizonytalanság, biblikus az a kép. Rám az nagyobb hatással van. De ez persze szubjektív, és lehet, hogy változatlanul alul maradtam a zsűritársak többségének döntésével.  
 
Gárdi Balázs 
 
BIO: Gárdi Balázs 1975-ben született Budapesten. 2001. szeptember 11-ig a Népszabadságnál dolgozott, majd a WTC elleni támadás után szabadúszó lett és elsőként ment Afganisztánba, és azóta számos nemzetközi újság fotóriportere. 1997-óta számos díjat nyert, idén a WPP-n két kategóriában is első helyezést ért el, Általános hírek és Általános hírek, képriport kategóriában.  
 
A World Press Photón két kategóriában ért el első helyezést: 
 
– Mesélnél egy kicsit a képek hátteréről? Hol készültek? 
 
– Afganisztánban, Korengal völgyben készültek a fotók. Ez a pakisztáni határtól nem messze található, ide mentem az amerikai hadsereggel. Ez az igazi frontvonal. Ahhoz, hogy ide valaki eljusson, együtt kell működnie az amerikai hadsereggel.  
 
– A fotósorozaton egy hadművelet van megörökítve?  
 
– Kőlavina hadművelet volt az elnevezése, ez egy összehangolt katonai hadművelet volt a lázadók ellen. Az összecsapás nagyon kemény volt, az akció során három amerikai katona vesztette életét és többen megsérültek, míg a helyiek közül öten haltak meg, többségükben nők és gyerekek, és majd egy tucatnyian súlyosan megsérültek. Persze arról nem szól a fáma, hogy hány tálib halt vagy sebesült meg, mert a faluból mind a sérülteket, mind a halottakat elszállították a falubeliek. Annyi biztos, hogy az akció során nagyon intenzív harcok voltak.  
 
– Lelkileg fel lehet készülni arra, amivel az ember ott találkozik?  
 
– Nehéz lenne megmondani, hogy mennyire lehet erre felkészülni. Nekem nem ez volt az első ilyen helyzetem, nem úgy a huszonéves amerikai katonáknak, akikhez képest én már tapasztaltnak számítok. Az emberek a híreket hallva azt gondolhatják, hogy nagyon jól működik a békefenntartás Afganisztánban, és sokszor nem is sejtik, ami már burkolhatatlan, hogy a tálibok annyira megerősödtek, hogy több, mint az ország felét tartják a hatalmuk alatt, és a világ legnagyobb hadserege is súlyos veszteséggel jön ki egy-egy összecsapásból.  
 
– A fotózás az életed? 
 
– Úgy mondanám életformám... 
 
– Milyen érzés nem is egy, hanem két első helyezés a WPP-n? 
 
– Én már nyertem első helyet WPP-n, de azt sport kategóriában, de azért ebben a két kategóriában nyerni, számomra sokkal fontosabb, hiszen az emberek és hétköznapjaik fotózása mindig is közelebb állt hozzam, mint a sportfotózás. Képeimmel szerettem volna megmutatni, hogy mit jelent a harc a sokszor súlyos veszteségeket szenvedő amerikai haderő katonainak és elsősorban a védtelen civil lakosságnak, akiknek pusztulását az ugyanez a hadsereg rendszerint kalkulált veszteségként könyveli el. 
 
Szigetváry Zsolt 
 
BIO: Szigetváry Zsolt 1962-ben született Budapesten, 2004-ig a Magyar Hírlap munkatársa volt, jelenleg szabadúszó fotóriporter. 1995-óta folyamatosan díjat nyert a Magyar Sajtófotón, 2006-ban és 2007-ben pedig a WPP-n nyert Általános hírek kategóriában. Idén a Korunk kérdései kategóriában nyert helyezést.  
 
– Mesélnél nekünk a kép keletkezésének hátteréről? 
 
– A kép a tavalyi melegfelvonulás után készült. Köztudott, sokan várták hogy megzavarhassák a felvonulást, de ez ott nem sikerült. A menet elvonulása után egy szórakozóhelyet keresett a képen látható két német férfi, és éppen abba a kocsmába tértek be, ahol a szélsőségesek „várakoztak”. Amikor útbaigazítást kértek, agyba-főbe verték őket. Nem messze voltunk néhány kollégával, amikor megtudtuk, mi történt. Azonnal odarohantunk és segítettünk mentőt hívni, a fotó közben született. 
 
– Gondolom, megnézted a többi nyertes fotót is. Van olyan kép, ami különösen tetszett?  
 
Gárdi Balázs barátom képeit szeretném kiemelni. Balázsnak az elmúlt évben Afganisztánban végzett munkája volt szerintem az idei World Press Photo anyagai közül a legjobb.  
 
– Van olyan fotós, akire felnézel, akit a példaképednek tartasz?  
 
– Szerintem ha valaki példaképeket állít maga elé, akkor önkéntelenül is utánzásba megy át. Tudat alatt könnyen becsúszik egy-egy olyan kép, amit már látott valahol. Ez plagizálás. Számomra az egyéni látásmód nagyon fontos. 
 
– A World Press Photo-díj mit jelent a számodra?  
 
– A World Press Photo ennek a szakmának a legnagyobb presztízsű versenye, ez a mi Oscar-díjunk. Természetesen nagyon jó érzés díjat kapni, bár számomra nem a szakmai sikerek, hanem a kívülálló emberek véleménye számít igazán. Nagyon jó érzés, amikor egy képem hatására valaki nyitottabb lesz a világra, de az is sokat jelent, ha tudom, hogy a képeimmel elgondolkoztattam. 
 
Forrás: Est.Tv Magazin 
 
2008.09.25
|
(9 kép)


Játék
AZ A BAAAJ... …hogy Kiki nem szeret kirándulni. És hogy anya mindig sokat dolgozik. És hogy a nagyi háza teli van pókokkal. És még annyi minden más is!
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.