Rekordot döntött a High School Musical 3.

A High School Musical 3. – Végzősök az idei év eddigi legsikeresebb nyitófilmje lett hazánkban: egy hétvége alatt több mint 86 ezer magyar néző látta.
A tinédzserek legnagyobb örömére múlt hét csütörtök óta végre látható a hazai mozikban az idei év leginkább várt tinifilmje, a High School Musical 3. - Végzősök című produkció. A tinik legnagyobb kedvencei, Zac Efron, Vanessa Anne Hudgens és a többi ifjú sztár pedig már a nyitó hétvégén 86.556 nézőt csalogatott be a mozikba. 
 
Ezzel a film lesöpörte a trónról az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága és a Mamma Mia! című filmet is, így megdöntötte a 2008-as hazai rekordot. És ez még csak az őrület első hétvégéje, az őszi szünetben a mozik hatalmas rohamra számítanak, javaslatuk szerint érdemes a jegyeket előre lefoglalni. 
 
A High School Musical 3. természetesen nemcsak hazánkban, hanem az Egyesült Államokban is tarolt: ottani nyitó hétvégéjén összesen 42 millió dollárt kaszált, amivel új rekordot állított fel, hiszen musical eddig még sosem hozott össze egyetlen hétvége alatt ekkora bevételt (a korábbi csúcstartó a Mamma Mia! volt idén júliusban elért 27,8 milliós eredményével). 
 
Ez a kiemelkedő adat pedig annál is inkább nagy anyagi sikernek számít, mivel a film állítólag kevesebb, mint 15 millió dollárból készült, tehát már az első hétvégén csaknem háromszorosan hozta be az árát. 
 
A HSM 3. pedig nemcsak Amerikában szerepelt ilyen szépen: nemzetközi eredményei megközelítik az Államok-belit, hiszen első hétvégéjén a film 40 millió dolláros jegybevételre tett szert világszerte 22 országban (csak Nagy-Britanniában például 13,5 milliót hozott) – ez a legjobb eredmény A sötét lovag augusztusi bemutatója óta (ami 42 millió dolláros nemzetközi bevétellel nyitott). A gyártó stúdió, a Disney szerint a musical az összes országban első lett a box office toplistán. 
 
 
 
(est.hu összeállítás) 
2008.10.28
|


Film premierek

Fájdalom és dicsőség

spanyol filmdráma, 113 perc, 2019

Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány

amerikai thriller, 108 perc, 2019

Aladdin

amerikai kalandfilm, 128 perc, 2019

A gyermek

ír horror, 90 perc, 2019
Játék
A világhírű zongoraművész, a Liszt-díjas Farkas Gábor legújabb, a Hungaroton gondozásában megjelent lemezének anyagát mutatja be szerda esti koncertjén.
Filmek a TV-ben
H
20
K
21
Sze
22
Cs
23
18:05
Harry Potter és a félvér herceg
amerikai-angol fantasy, 2008
18:10
Gombos Jim és Lukács, a masiniszta
német családi film, 2018
18:10
A csodálatos Pókember 2.
amerikai akciófilm, 2014
18:15
Ricsi, a gólya
luxemburgi-belga-német-norvég-amerikai animációs film, 2016
18:15
Túl az Óperencián
amerikai kalandfilm, 1992
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.