Meghalt a Mély torok rendezője

Elhunyt Gerard Damiano, a legendás hetvenes évekbeli pornófilm, a Mély torok rendezője. Az amerikai filmes Miamiban távozott, 80 éves volt.
Az 1972-ben mindössze hat nap alatt, 25 ezer dollárból készült film volt az első pornó, amit szélesebb körben is bemutattak a mozik, azaz a Mély torok a pornómozik gettójából átkerült a fősodorba, és elképesztő sikere lett: összesen mintegy 600 millió dolláros bevételt hozott. 
 
A film címe még a politika világába is átkerült: „Mély Torok” volt a fedőneve annak a személynek, aki az első információkat szolgáltatta a sajtónak a Watergate-ügyben (csak 30 évvel később derült ki, hogy a Mély Torok az FBI akkori második embere, Mark Felt volt). 
 
A filmet jegyző, 1928. augusztus 4-én született rendező, Gerard Damiano korábban fodrászként, majd alkalmi színészként is dolgozott. 1969-ben lépett a (pornó)filmrendezői pályára, amit áttörést jelentő filmje elkészülte után is folytatott: közel 50 filmet rendezett, melyek jórészt mind felnőtteknek szóló munkák. 
 
Damiano egy Miami-beli kórházban halt meg, ahol már egy hónapja ápolták, mivel szélütést kapott. További híresebb munkái: The Devil in Miss Jones, Forbidden Bodies, Future Sodom, Naked Goddess 1-2. 
 
„Filmes volt és művész, és mi mindig is így gondoltunk rá. Annak ellenére, hogy nem engedték meg, hogy megnézzük a műveit, tudtuk, hogy filmeket készít, és erre nagyon büszkék voltunk” – nyilatkozta az író-rendező-producer-vágó fia, Gerard Damiano Jr. 
 
A Mély torok sztárja, Linda Lovelace már korábban meghalt: 2002-ben, autóbalesetben. A híres-hírhedt film bemutatása után azt állította, hogy férje és menedzsere kényszerítette arra, hogy szerepeljen a Mély torokban. 
 
Az ikonikus pornóalkotást egyébként három évvel ezelőtt újraforgalmazták az Egyesült Államokban, és egy dokumentumfilmet is forgattak róla: A Mély torok mélyén hazánkban DVD-n jelent meg. 
 
„Apám még csak nem is álmodott róla, hogy valaha is ekkora figyelmet kap majd munkája” – mondta Damiano Jr., aki szerint egyébként a kirobbanó siker ellenére nem ez volt apja kedvence saját alkotásai közül. „Nagyon szerette a maga módján, de sosem nevezte volna nagyszerű filmalkotásnak” – nyilatkozta a filmes fia. 
bbc.co.uk
2008.10.28
|


Film premierek

Mancs őrjárat

amerikai-kanadai animációs film, 69 perc, 2019

Út a királyi operába

angol-kubai-német-spanyol életrajzi dráma, 115 perc, 2018

Családi vakáció - Irány Ibiza!

belga-francia vígjáték, 87 perc, 2018

Aki bújt

amerikai horror, 95 perc, 2019

A bűn királynői

amerikai akcióthriller, 102 perc, 2019
Játék
Az ország egyik legismertebb MC-je bandájával és saját szerzeményeivel érkezik a Hajóra.
Filmek a TV-ben
H
19
K
20
Sze
21
Cs
22
P
23
Szo
24
18:05
Átejtve
amerikai romantikus vígjáték, 2018
18:10
Só, bors, szerelem
amerikai romantikus vígjáték, 2017
18:15
Asterix Amerikában
francia-német animációs film, 1994
18:15
Bűnvadászok
olasz akcióvígjáték, 1977
18:25
Kiképzőtábor
amerikai-német akciófilm, 2003
Mozik is vetítik a legújabb Mancs őrjárat epizódokat, irány a #matinévetítések! Még vakáció van! @bigbangmedia #mancsőrjárat #mancsőrjáratmoziban #pawpatrolincinemas
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.