Felhagy a színészettel Joaquin Phoenix

A mindössze 34 éves, Oscar-jelölt színész – olyan filmek sztárja, mint A nyughatatlan, a Gladiátor vagy a Cserbenhagyás – úgy döntött, visszavonul a filmezéstől, és inkább bimbózó zenei karrierjére koncentrál.
Mindezt Phoenix a hét elején jelentette be, a nemrég elhunyt Paul Newman beteg gyermekek táboroztatására létrehozott alapítványának (Association of Hole in the Wall Camps) adománygyűjtő estjén. „Ezennel kihasználom az alkalmat, hogy közöljem ezt az exkluzív hírt, hogy ez lesz az utolsó megjelenésem színészként... Nem csinálok többé filmeket. Mostantól a zenei karrieremen akarok dolgozni” – közölte. 
 
A hírt a sztár szóvivője is megerősítette („Nekem is ugyanezt mondta.”), sőt a színész sógora, Casey Affleck – aki Phoenix Summer nevű húgát vette feleségül – szintén úgy nyilatkozott, hogy szerinte A nyughatatlan sztárja nem viccelt, és komolyan gondolta, amit mondott. 
 
Az is alátámasztani látszik a dolgot, hogy Joaquin Phoenix ebben az évben még csak egy filmben vállalt szerepet (James Gray Two Lovers című romantikus filmjében Gwyneth Paltrow oldalán). 
 
Énekesi adottságait a színész a 2005-ös Johnny Cash-életrajzi filmben, A nyughatatlanban csillogtatta meg, amiért 2007-ben Grammy-díjat érdemelt. S hogy Phoenix komolyan gondolja, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy jelenleg is egy zenei albumon dolgozik a brit rockzenésszel, Tim Burgess-szel a The Charlatans nevű együttesből. 
 
A visszavonuló Joaquin Phoenixszel szemben azonban köszönthetünk egy visszatérőt, Sean Connery ugyanis úgy döntött: annak ellenére, hogy 2005-ben bejelentette „nyugdíjba vonulását”, most mégis elvállal egy filmszerepet – Orlando Bloom oldalán. 
 
A veterán színészlegenda Az Ezeregyéjszaka meséi alapján készülő The Quest of Sheherzade című filmre mondott igent. A hírt a produkció női sztárja, a bollywoodi színésznő, Celina Jaitley közölte, aki azt is elárulta a The London Papernek, hogy Orlando Bloom is aláírta már a filmre szóló szerződését, a forgatás a jövő év januárjában kezdődik, a filmet pedig várhatóan 2010-ben mutatják be. 
 
Sean Conneryt legutóbb a 2003-as A szövetség című filmben láthatta a közönség. 2005-ben úgy nyilatkozott, hogy elege van a hollywoodi idiótákból, és csak akkor fog újra filmet forgatni, ha valóban „visszautasíthatatlan ajánlatot” kap – az Indiana Jones és a kristálykoponya királyságára például annak idején nemet mondott
wenn
2008.10.30
|


Film premierek

Ugye boldog vagy?

német vígjáték, 80 perc, 2019

Jó srácok

amerikai vígjáték, 95 perc, 2019

Volt egyszer egy… Hollywood

amerikai szatíra, 161 perc, 2019
Játék
A Budapest Borfesztivál 28. alkalommal várja a borozni, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat a főváros egyik legimpozánsabb helyszínén, a megújuló Budai Várban.
Filmek a TV-ben
18:15
Szökevény hercegnő
amerikai-kanadai romantikus film, 2015
18:30
Kislány a küszöbön
német vígjáték, 2011
18:40
A tenger szívében
amerikai kalandfilm, 2015
18:50
Zöld Lámpás
amerikai akciófilm, 2011
18:50
Ragyogó világ
japán romantikus filmdráma, 2017 (feliratos)
JÁTÉK!!! Ma kerül ki a lelőhelyekre a legújabb Pesti Est. Fotózkodj vele bárhol a városban, használd a #pestiestles hashtaget, és mi tuti megajándékozunk egy pesti program belépővel! . . . #jatek #nyeremenyjatek #játék #posztolj #szelfizzpestiesttel
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.