Meghalt B.R. Chopra, indiai filmes

94 éves korában Nyugat-Indiában, Mumbaiban elhunyt a neves veterán bollywoodi producer, B.R. Chopra.
Bár hazánkban neve nem annyira ismert, a híres filmes családból származó Chopra több, nemzetközileg is elismert filmet jegyzett producerként, például a Naya Daurt (1957), a Humrazt (1967), az Insaf Ka Tarazut (1980) vagy a The Burning Traint (1980). 
 
A Mahabharáta című indiai eposzból a nyolcvanas évek végén készített sikeres tévésorozatot. Munkássága elismeréseként a filmes hazájában megkapta a filmművészetben tevékenykedőknek adható legmagasabb állami kitüntetést, a Dadasaheb Phalke-díjat. 
 
Chopra Pandzsáb tartományban született, majd a lahorei egyetemen tanult, ezt követően pedig Delhibe költözött. Később Mumbaiban telepedett le, ahol beindította filmes karrierjét – hosszú pályafutása során több mint 30 filmnek volt a producere. 
 
A producer nemcsak saját hazájának volt az egyik leginkább tisztelt filmes személyisége, nemzetközileg is tekintélyre tett szert: 1963-ban tagja volt például a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál zsűrijének. A magyar nézők legutóbb a 2006-os Indiai Filmfesztiválon találkozhattak Chopra által készített filmmel: a 2003-as Gondviselő című nagyszabású, 177 perces melodrámának volt a producere, amit fia, Ravi rendezett. 
 
B.R. Choprát öccse, a szintén filmesként (producerként és rendezőként) tevékenykedő Yash, fia, a rendező-producer-forgatókönyvíró Ravi Chopra és két lánya gyászolja. 
bbc.co.uk
2008.11.05
|


Film premierek

Látomás

francia-japán filmdráma, 109 perc, 2018

Vízipók-csodapók - Felújított filmváltozat

magyar animációs film, 72 perc, 1983

Mia és a fehér oroszlán

dél-afrikai-francia-német családi film, 98 perc, 2018

Interjú Istennel

amerikai misztikus dráma, 97 perc, 2018

Hotel Mumbai

amerikai-ausztrál történelmi dráma, 125 perc, 2018

Ferenc pápa – Egy hiteles ember

amerikai-svájci dokumentumfilm, 96 perc, 2018

Egy nő fogságban

magyar dokumentumfilm, 89 perc, 2018

A gyászoló asszony átka

amerikai horror, 93 perc, 2019

Csodapark

amerikai-spanyol animációs film, 85 perc, 2019
Játék
A látványos kiállításon a látogatók egy képzeletbeli űrutazásra indulnak, ahol tudásukat és bátorságukat próbára téve egy galaktikus kaland részesei lehetnek.
Filmek a TV-ben
18:10
Egek ura
amerikai romantikus filmdráma, 2009
18:40
Mad Max - A harag útja
amerikai akciófilm, 2015
18:40
Zsákutca
amerikai-német thriller, 2006
18:45
U-571
amerikai háborús film, 2000
18:45
Felforgatókönyv
amerikai vígjáték, 2006
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.