Meghalt Michael Crichton

Rákbetegség következtében elhunyt Michael Crichton író és filmes, a Jurassic Park című bestseller szerzője és a könyv alapján készült film, illetve a Vészhelyzet című sorozat forgatókönyvírója.
Crichton Los Angelesben távozott, 66 éves volt. Írói munkássága mellett a filmvilágban is ismert névnek számított, olyan filmek forgatókönyvét jegyezte, mint például a Zaklatás, de ő volt az egyik „kreátora”, kiötlője és rendszeres forgatókönyvírója a Vészhelyzetnek is. 
 
Az író Illinois államban, Chicagóban született, de a New York állambeli Roslynban nőtt fel egy újságíró fiaként, aki mindig is arra bátorította, hogy élje ki írói szenvedélyét. Fiatalon otthagyta a Harvard Egyetem angol szakát, helyette bejárta Európát, majd visszatért Massachusettsbe, ahol orvosi tanulmányokat folytatott a Harvard orvosi karán. 
 
Korai munkáit Jeffery Hudson álnéven írta, majd a hetvenes évek elején felhagyott az orvoslással, Kaliforniába költözött, ahol belekezdett saját regényei megfilmesítésébe. A nagy áttörést a Feltámad a Vadnyugat hozta el számára: a Yul Brynner és James Brolin főszereplésével készült filmnek forgatókönyvírója és rendezője is ő volt. 
 
Chrichton további művei íróként és forgatókönyvíróként Az Androméda törzs, a Twister, a Kongó, A nagy vonatrablás és a Jurassic Park-filmek, rendezőként pedig többek közt olyan filmek köthetők a nevéhez, mint A 13. harcos, Az igazság törvénye, a Gyilkos robotok és A nagy vonatrablás
 
A bestselleríró-filmrendező ötször nősült, házasságaiból egy gyerek született, egy Taylor nevű lány. Rajta kívül Crichtont utolsó felesége, Sherri Alexander gyászolja. 
wenn
2008.11.06
|


Film premierek

Családi bunyó

amerikai-angol vígjáték, 108 perc, 2019

Itt járt Britt-Marie

svéd filmdráma, 94 perc, 2019

Apró mesék

magyar thriller, 112 perc, 2019

Szabadúszók

francia vígdráma, 122 perc, 2018

A királynő kutyája

belga animációs film, 92 perc, 2019
Játék
A western műfajt már sokszor temették, de időről időre mindig akad egy alkotó, aki megmutatja, hogy van még kraft a pisztolyforgató cowboyokban.
Filmek a TV-ben
18:10
Koronát Izabellnek
német vígjáték, 2006
18:15
Brad helyzete
amerikai vígjáték, 2017
18:35
A harcos
amerikai sportfilm, 2010
18:45
Utánunk a Tűzözön
amerikai akciófilm, 1996
18:55
Állvány
izraeli film, 2017 (feliratos)
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.