A That Lucky Old Sun (ha a SMiLE-t is beszámítjuk, akkor) a sorban ötödik, saját dalokat tartalmazó Brian Wilson-stúdiólemez és (ha a SMiLE-t nem számítjuk, akkor) talán a legjobb. Bár az 1988-as címnélküli első szólóalbum is igen jól sikerült, a tíz évvel későbbi Imagination és a 2004-ben megjelent, többnyire saját kiadatlan dalokból összeálló Gettin’ In Over My Head már kissé hullámzóbb színvonalat mutatott. Wilson nem állt le a SMiLE után, 2005-ben megjelentetett egy főképp feldolgozásokat és régi Beach Boys-dalokat tartalmazó karácsonyi kiadványt (What I Really Want For Christmas), rendszeresen koncertezgetett, közben pedig belevágott ebbe az újabb koncept-lemezbe is. A That Lucky Old Sun felépítése hasonló a SMiLE-hoz: öt – külön-külön egybefüggő – tételből áll össze, melyeket narratív spoken word összekötők kapcsolnak egymáshoz. Brian ezúttal kölyökkorába ment vissza, szeretett Kaliforniájának ötvenes-hatvanas évekbeli gondtalan álomvilágába, minden korábbinál nyíltabb önéletrajzi utalásokkal. Segítőtársai nagyrészt a SMiLE idején verbuválódott kísérőzenészei voltak, külön kiemelt pozícióban Scott Bennett billentyűssel, akinek házistúdiójában született a lemez anyaga, és aki majdnem az összes dalban társszerzőként működött közre (néhány szöveg erejéig a régi barát, a SMiLE szövegírója, Van Dyke Parks is visszatért). 
 
Zeneileg nagyrészt a korai – mondjuk 1965 körüli – Beach Boys-hangzás uralkodik: még egymás hegyén-hátán a surf-rock, rock’n’roll és doo-wop elemek, de már a jól felismerhető „wilsoni” kezelésben, berobbanó fúvósokkal, vonósokkal, első osztályú harmóniavokálokkal díszítve. A negyvenes évekből származó címadó sztenderd, a That Lucky Old Sun részletekben többször is visszatér (mintegy összefogja, tereli a lemezanyagot), a slágeres első blokkban szépen felépített, megtört, de a részletekből tökéletesen összeálló, összetéveszthetetlen Wilson-mesterművek szerepelnek (Good Kind Of Love, Forever She’ll Be My Surfer Girl), de az igazi csúcspillanatok a lemez végén találhatók. Az Oxygen To The Brain klasszikus, hullámzó felépítésű zseniális dal, a rá rímelő Can’t Wait Too Long az 1967-es Wild Honey album idejéből maradt kiadatlan, a zongorával nyitó, majd feltartóztathatatlanul berobbanó, melankolikus Midnight’s Another Day pedig szintén keresetlen őszinteséggel beszél az elveszett évekről, a „hiányzó fejezetekről, kitépett lapokról”, a mester fejében egymással feleselő hangokról (az ének is nagyon személyes a maga apró kis hibáival). A záró Southern California az elvesztett testvérek (az 1983-ban vízbe fulladt Beach Boys-dobos Dennis Wilson és az 1998-ban tüdőrákban elhunyt gitáros Carl Wilson) iránti szeretet megidézésével regél Dél-Kaliforniáról, és pillanatokra sem válik szentimentálissá – nagyon jó érzés, hogy a valaha élt egyik legnagyobb dalszerző még mindig ilyen kaliberű mesterművek megalkotására képes. 
 
(A That Lucky Old Sun hozzánk is eljutott kétlemezes kiadásának bónuszkorongja egy DVD, melyen az album készítését dokumentáló egy 19 perces kisfilm, továbbá két dal – a már említett Good Kind Of Love és a Forever She’ll Be My Surfer Girl – élő előadása tekinthető meg.)