Vincent Cassel Magyarországon

A Halálos közellenség című francia gengszterfilm magyarországi premierjén részt vesz a film főszereplője, Vincent Cassel, az alkotók közül pedig Jean-Francois Richet rendező, valamint a film producere, Thomas Langmann is.
November 20-tól a magyar mozik műsorra tűzik a Halálos közellenség című francia gengszterfilmet, ami a hírhedt francia gengszter, Jacques Mesrine legendáját dolgozza fel. A magyarországi premieren részt vesz a film főszereplője, Vincent Cassel, az alkotók közül pedig Jean-Francois Richet rendező, valamint a film producere, Thomas Langmann is. 
 
A Halálos közellenség (L’instinct de mort) a francia történelem talán legismertebb gengszterének élettörténete, ami szinte kiáltott a megfilmesítés után. Jean-Francois Richet rendező és csapata rájött, hogy ezt a páratlanul gazdag sztorit nem lehet egyetlen filmbe sűríteni, ezért 2007. májusától 2008. januárjáig forgatva egyszerre két nagyjátékfilmnyi anyagot vettek fel, hogy két részletben láthassák a nézők Mesrine bűnökkel és egyéb érdekességekkel teli életét. 
 
Az első epizódban annak lehetünk szemtanúi, ahogy Mesrine beépül a szervezett bűnözésbe és maga is gengszterré válik, a későbbi folytatásban pedig már a leghíresebb francia bűnözőként folytatja pályafutását. Az utóbbi évek legambiciózusabb francia filmje olyan kiváló szereplőgárdát vonultat fel, mint Vincent Cassel (a főszerepben), Ludivine Sagnier, Gérard Depardieu, Elena Anaya vagy Cécile De France. 
 
A folytatás is hamarosan megérkezik hazánkba: a történet második részét 2009. januárjától láthatjuk a magyar mozikban. 
 
 
 
(Fórum Hungary) 
2008.11.20
|


Film premierek

Fájdalom és dicsőség

spanyol filmdráma, 113 perc, 2019

Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány

amerikai thriller, 108 perc, 2019

Aladdin

amerikai kalandfilm, 128 perc, 2019

A gyermek

ír horror, 90 perc, 2019
Játék
A világhírű zongoraművész, a Liszt-díjas Farkas Gábor legújabb, a Hungaroton gondozásában megjelent lemezének anyagát mutatja be szerda esti koncertjén.
Filmek a TV-ben
H
20
K
21
Sze
22
18:15
Pókember 3.
amerikai akciófilm, 2007
18:25
Mission: Impossible 2.
amerikai akciófilm, 2000
18:30
Rocky 2.
amerikai filmdráma, 1979
18:35
Lenyűgöző teremtmények
amerikai fantasy, 2013
18:45
Parker
amerikai akciófilm, 2013
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.