Díjakról és műhelyekről - Gothár Péter

A 60 éves Gothár Péter idén három díjat is nyert a 25 éves Katona József Színháznak. A Trakhiszi nők című előadás a legjobb női főszereplőnek (Ónodi Eszter), a legjobb rendezésnek és a legjobb díszletnek (Gothár Péter) járó díjat kapta a kritikusoktól.
F: Ha díjakról van szó, mindenki azt mondja, hogy nem fontos, nem azért csinál színházat. Egy ilyen „díjhalmozó” ember esetében ez még inkább így van, vagy egészen mást jelent?

GP: Nem díjhalmozó vagyok, nem is azért csinálok színházat, de úgy látszik, „mindenkit érhet baleset”...

F: Azért a Gothár név mindig felbukkan a díjazottak között. És ez idén a Katonához köthető, ahol általában mindig történik valami.

GP: Kérkedik, aki azt állítja, neki nem fontosak a díjak. Az ilyesmi akkor nem fontos, amikor a társulat úgy érzi, hogy valamiféle díjat meg kellene kapnia, de aztán nem kapja meg. Ez az elmaradás önmagában nem jelenti, hogy nem jó vagy nem lényeges a szóban forgó előadás. Ha pedig összejön, mint esetünkben, akkor az a Katona József Színház díja. Az előbb nem véletlenül fogalmazott úgy, hogy ha valami történik, akkor az ott történik. A díj a színészeknek jár igazából. A legjobb előadás díja is meg az összes többi, hiszen az ő munkájukat ismeri el. Ami most valamiféle áttörést jelentett, az az előadás vizuális részének elismerése. Sok éve tolom magam előtt a feladatot, hogy látvány szempontjából is olyanok legyenek az előadások, amilyennek én képzelem őket. Ez a törekvésem néhány éve talán el is érkezett már valahová, de azt, hogy most másoknak is feltűnt, szakmai értelemben fontosnak tartom.

F: Több olyan előadása is volt az utóbbi években, amit a kritika dicsért, a közönség viszont nem vette, és lekerültek a műsorról.

GP: Hát, talán némelyik nagyon mert különbözni. Többek között nyilván a Radnóti Színházra céloz, ahol a tavaly játszott Szentistvánnapi búcsú című, valóban nem habkönnyű Krlezsa- darab izgalmas és alázatos, bizonyára nem hibátlan, de számomra igen fontos előadása komoly szakmai eredményt jelentett a társulat részére - viszont a közönség néző-része nem szerette. A nézők szakmai nevelése alapvető színházi feladat. Tesz valamit ezért néha némelyik színház, de csak az látszik, hogy ez mennyire kevés.

F: Elképzelhető, hogy ha ez vagy akár a Pesti színházi Vaknyugat néhány utcával arrébb, a Katonában megy, még ma is műsoron van?

GP: Az ilyenfajta vállalásokhoz kell egy színház is, meg ún. színházi akarat is. Ha a saját értékrendünket másokkal is el tudjuk fogadtatni, akkor viszonylag szabadon, bár nem kompromisszumok nélkül tudunk dolgozni. Egyáltalán nem kell misztifikálni azokat a műhelyeket, ahol kellő időben és jól váltanak, akik a saját társulatukat minden külső nehézség ellenére jó irányba építik. Sok év közös munkája van abban, ha egy színházra ráborul a bronzplakettes kredenc. Az egyfajta bizonyítéka annak, hogy elfogadható színvonalon dolgozik, van és érvényes a műhely.

F: A darabokat maga választja, vagy kapja?

GP: A műhely mindig tud úgy viselkedni, mintha én választottam volna a darabot. A Trakhiszi nőket éppen kaptam, magától a műhelyfőnöktől. A darabválasztás ideje a legnehezebb időszak: mi az, amit esetleg én szeretnék, a színház mit szeretne, ezek hol találkoznak, már ha találkoznak, stb. Vagy túl sok ilyenkor a színdarab, vagy kevés a szerep, vagy számomra túl sok az, aminek - mindennek - meg kell ilyenkor felelni.

F: Szívesebben dolgozik egyazon műhely bizonyos tagjaival,

vagy fontos a társulatok közti mozgás, a ki- és betekintés?

GP: Egyáltalán: szívesen dolgozom. Egy tehetséges, állandóan szerveződő társulat minden személyes kötődés ellenére csak akkor tud fejlődni, ha impulzusokat kap. Ezeket bizonyos együtt töltött idő után kívülről kell hozni. És nem mindig elég egy vendégrendező, akinek a produkciójával elmélyülten, befelé fordulóan lehet foglalkozni, hanem kell színész is kívülről. Ennek a mozgásnak harcosa vagyok, de egyáltalán nincsenek nagy eredményeim, csak néha bedobok egy kavicsot abba a bizonyos színházi lébe. Ha más helyre hívnak dolgozni, akkor más színészekkel is találkozom, vagy kivételes esetben magammal viszek egy másik közegbe olyanokat, akiket a szerep hív - nem én hívom a színészeket. Amikor még filmrendező is voltam, majdnem mindig el kellett térni attól a szereposztástól, amit a film súgott. Nem állhat le a színház azért, mert valakinek forgatnia kellene stb. De ez a veszély elmúlóban van, mert a filmnek az a része, amit művelni szerettem, gyakorlatilag nullán van.

F: Filmeken gondolkodik még?

GP: Nem. Vagyis igen. Éjszaka. Na jó, az álmokon túl azért tettem néhány lépést. Sima belső kényszerből annyit, ami ahhoz kell, hogy rajtam ne múljon.

F: A „hatvanévességről” beszéljünk? Számít?

GP: Nem. Ott van az előadásban.

Forrás: Fidelio Súgó
2007.10.29
|


Játék
Kitűnő budapesti indie-rock zenekar, amely Európát is készül meghódítani.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.