Kedvenc helyek

Óriás: Jön.

est.hu:
8/10
|
olvasói
8/10 (24)
(szerzői kiadás)

Nem sokkal A kényelmetlen lemez című Isten Háta Mögött-anyag megjelenése után Egyedi Péter neve egy másik régen várt albumon is feltűnik, azzal a különbséggel, hogy az IHM basszusgitárosa az Óriásban főszerepet tölt be, és szövegíró-gitáros-énekesként tevékenykedik – ahogy korábbi zenekarában, a néhai Annabarbiban is tette (lásd: Három). Már az Óriás 2007-ben megjelent ötszámos EP-je is figyelemreméltó produkció volt, a Jön. című album pedig simán tartja ugyanazt az egyenletesen magas színvonalat.
Az Óriás-sztori 2005 végén kezdődött, amikor is a fél évvel korábban feloszlott Annabarbi két ex-tagja, a gitáros-énekes Egyedi Péter és Örményi Ákos basszista alapított egy hobbizenekart, és Michael Zwecker társaságában (aki akkoriban még a Kispál és a Borzban dobolt) elkezdett lelkesen gyakorolni. 2006 tavaszától aztán egy éven át az IHM dobosa, Hortobágyi László játszott a két alapítóval, de az ütőhangszeres poszton végül a Sun Workshopból és Quimby-koncertekről ismert Nagy Dávid lett a fix tag – ez a felállás vette fel 2007-ben az Óriás első EP-jét, amelyről a Hangtörő című dal a BudapestRockNRoll ötödik válogatáslemezére is átkerült. 
 
Az ígéretes bemutatkozás után a zenekar szerzői kiadásban megjelent – és az Alexandra könyváruházakban terjeszetett – debütáló albuma az EP-n hallható öt számhoz hasonló, sajátos hangulatú, karakteres rockdalokat tartalmaz. A számokban közös, hogy ügyesen egyensúlyoznak a dallamos gitárpop és a húzósabb riffeket is használó alternatív rock között, egyfajta középutas megoldásként mindkét stílus kívánalmainak megfelelve. További hasonlóság a Jön. album 11 szerzeményében, hogy gyakran találkozhatunk bennük egymástól jelentősen eltérő témák sűrű váltakozásával – a zenekar attól sem riad vissza, hogy itt-ott kommerszebb utat válasszon, és lassabb, egyszerűbb, érzelmesebb kitérőkkel szakítsa meg a lendületes dalokat (erre egy példa az Üdv itt újra a szárazon, amely a refrénre rádióbarát popzenébe vált, de a szám maga elvontabb annál, hogy száz százalékig rádiókompatibilis legyen). Néhány szerzeménybe szintetizátoros alapok is kerültek (a már említett IHM-tag, Hortobágyi László a billentyűs közreműködő), és az extra hangszer minden esetben jótékony hatással van a megszólalásra, az Ollózó fülbemászó dallamai például a végig háttérben maradó billentyűsökkel kiegészítve még könnyebben utat találnak a hallójáratokba. 
 
Az Óriás a szövegeiben áll legközelebb az IHM-hez. Egyedi Péter absztrakt szóképei hasonlóan működnek, mint Pálinkás Tamás nehezen megfejthető, de kétségkívül eredeti sorai: inkább az érzelemre, mint az értelemre hatnak („ez a buborékfelhő / most megcsavarható / ahogy a szférába éppen / beledől az akarat” – énekli Egyedi Az a kellő hó című nyitódalban). A Jön. azonban nemcsak a szövegeivel tűnik ki a kortárs hazai zenekarok lemezei közül, hanem karakteres, egyéni hangvételű, zenei trendekbe nehezen illeszthető számaival is, amelyek elsőre talán szokatlannak tűnhetnek, de egyáltalán nem nehéz őket megszeretni.
Bokor Péter
2008.12.15
|


Játék
Tíz éve született a zenekar a Magyar Színház büféjében és szilveszterkor léptek fel együtt először „jelmeztelenül”.
Már játsszák a mozik a FOMO - Megosztod és uralkodsz című filmet egy durvára sikerült buli következményeiről. @fomo.amozifilm #moziajanlo #moziajánló #fomo
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.