Hét élet

est.hu:
7/10
|
olvasói
8/10 (21)
Különböző felmérések és jegybevételi eredmények igazolják, hogy Will Smith bizony tud valamit: amelyik filmben ez a fickó benne van, az rögtön sikerré válik, legyen az zombis sci-fi vagy könnyes melodráma.
Emberünknek a legtöbb műfaj jól áll - és ezúttal valami olyasmivel próbálkozik, mint a 21 gramm vagy az Ütközések, ráadásul ismét Gabriele Muccino rendezővel állt össze, akivel már A boldogság nyomában megható igaz történetében is ütőképes párost alkotott (már ami a könnyzacskókat illeti). Az új közös mű a súlyos, könnyfakasztó, erős érzelmeivel már-már a giccs határait feszegető melodrámák sorába áll be - ezek közül is azokéba, melyek ezt a rengeteg, szinte elviselhetetlen emóciót trükkös dramaturgiával próbálják némileg elviselhetőbbé tenni.
 
A Hét életben is több cselekményszálat mozgatnak az alkotók (ahogy arra a cím is utal, legalább hetet), csakhogy ezeket szorosan összeköti egyetlen személy, a Smith által megformált rejtélyes figura, akiről nagyon sokáig csak az derül ki, hogy megfigyel és felkeres bizonyos embereket, kutatja életüket, gondjaikat, hogy később valami nagy-nagy ajándékot adjon nekik. A teljes igazság csak a film legvégén derül ki, a nagy aha-élményt azonban sajnos némiképp csökkenti, hogy időközben a rendező - a forgatókönyvíróval teljes egyetértésben - lemondott a több szálon futó, szokatlan szerkezetről, és művét egyre inkább a többire nehezedő szerelmi vonalra hegyezi ki. A Hét élet így végül egyértelműen a szomorú szerelmi történetek szerelmeseinek jóindulatára pályázik. 
 
fürkész
2009.02.19
|
Seven Pounds
amerikai filmdráma, 123 perc, 2008
Egy halálos közlekedési baleset okozója hét ember életét akarja megmenteni szerveivel, miután öngyilkos lesz. Csakhogy beleszeret az egyik kedvezményezettbe. Will Smith ismét könnyet lábaszt.
Forgalmazza: InterCom
Bemutató: 2009. február 26.
(8 kép)


Film premierek

Családi bunyó

amerikai-angol vígjáték, 108 perc, 2019

Itt járt Britt-Marie

svéd filmdráma, 94 perc, 2019

Apró mesék

magyar thriller, 112 perc, 2019

Szabadúszók

francia vígdráma, 122 perc, 2018

A királynő kutyája

belga animációs film, 92 perc, 2019
Játék
A western műfajt már sokszor temették, de időről időre mindig akad egy alkotó, aki megmutatja, hogy van még kraft a pisztolyforgató cowboyokban.
Filmek a TV-ben
18:10
Koronát Izabellnek
német vígjáték, 2006
18:15
Brad helyzete
amerikai vígjáték, 2017
18:35
A harcos
amerikai sportfilm, 2010
18:45
Utánunk a Tűzözön
amerikai akciófilm, 1996
18:55
Állvány
izraeli film, 2017 (feliratos)
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.