A 40. Magyar Filmszemle díjazottai

Az Arany Orsó elnevezésű fődíjat idén egy elsőfilm, Mátyássy Áron bemutatkozó munkája, az Utolsó idők nyerte. A legtöbb díjat az 1 című Pater Sparrow-alkotás vihette haza, míg a legjobb közönségfilm a Valami Amerika 2. lett.
A jubileumi, január 27. és február 3. között lezajlott 40. Magyar Filmszemle díjátadó gálájára a mustra zárónapján, azaz kedden este 7 órai kezdettel került sor a Budapest Kongresszusi Központban, ahol a legtöbb díjat egy bemutatkozó nagyjátékfilm, Pater Sparrow (azaz Verebes Zoltán) 1 című Stanislaw Lem-adaptációja kapta (a legjobb vágónak járó Arany Olló-díj, a legjobb látványterv, a legjobb produceri és operatőri díj). 
 
Három kitüntetéssel lett gazdagabb egy másik elsőfilm, amely egyben a Szemle legfontosabb díját, az Arany Orsó nevű fődíjat is elnyerte. Az Utolsó idők, Mátyássy Áron műve lett ezenkívül a Diákzsűri Zöld Holló nevű fődíjának és a legjobb eredeti filmzenének járó elismerésnek a birtokosa. 
 
Ami a dokumentumfilmes mezőnyt illeti, ott a fő- és a rendezői díjat is megosztva adták ki: előbbit a Csempelevél és a Kémek a porfészekben, utóbbit a Nem vagy egyedül... és a Mit tudjátok ti, ki vagyok én! nyerte. De kapott egy elismerést Hajdú Eszter igen jól sikerült és igen népszerű munkája, a korábban a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon is díjazott A fideszes zsidó, a nemzeti érzés nélküli anya és a mediáció
 
A díjazottakon kívül pedig örülhetnek a Szemle szervezői is, hiszen a mustra össznézőszáma már hétfőn este (amikor a 40. Magyar Filmszemle még le sem zárult) elérte és meghaladta az 50 ezret – ezt a határt most először sikerült átlépni. 
 
A Palace MOM kilenc termében és a Budapest Kongresszusi Központ nagy befogadóképességű termében tartott több mint 270 vetítésen a nézőszám (az újságírókat és külföldi vendégeket is beleértve) 51 ezer felett járt hétfőn este. A végső mérleg szerdán készül el, amikor az egyéb helyszínek eredményeit is összesítik, így az Uránia Nemzeti Filmszínház és a Bem mozi további néhány ezerrel növeli a Szemle össznézőszámát. 
 
Annyit azonban már most lehet tudni, hogy a legnézettebb alkotások a versenyben szereplő nagyjátékfilmek közül kerültek ki (2-2 ezer körüli érdeklődő látta például a Nem vagyok a barátod, az 1, az Adás, a Papírrepülők, a Tréfa, A hetedik kör és a Kaméleon című filmeket). A kisjátékfilmeket átlagosan hét-nyolcszázan tekintették meg, a dokumentumfilmek közül hat-nyolc alkotásnak volt 3-400 nézője – ezek a számok mind magasabbak a korábbi években tapasztaltaknál. Az idén először versenyben szereplő tévéfilmek is érdeklődést keltettek: átlagosan 150-200 néző látta őket. 
 
 
A 40. MAGYAR FILMSZEMLE ÖSSZES DÍJAZOTTJA 
 
Különdíjak 
Magyar Filmplakát díj: szakmai díjat a zsűri idén nem osztott ki, a közönségdíjat a Julie Delpy 2 nap Párizsban című filmjéhez készült magyar tervezésű plakát, Kenczler Márton munkája nyerte. 
A Diákzsűri Zöld Holló-díja: Mátyássy Áron – Utolsó idők 
A Mozisok Országos Szövetségének díja a 2008-as naptári évben a legmagasabb nézőszámot elért magyar nagyjátékfilm részére – megosztva: Macskafogó 2. (290.088 néző) és 9 és 1/2 randi (201.420 néző) 
A film.hu közönségdíja az interneten leadott szavazatok alapján: Goda Krisztina – Kaméleon 
A külföldi kritikusok Gene Moskowitz-díja: Nagy Viktor Oszkár – Apaföld 
 
Tudományos-ismeretterjesztő filmek 
Kollányi Ágoston-rendezői díj: Szekeres Csaba – Nexus 
A tudományos-ismeretterjesztő film kategória fődíja megosztva: Pannon sivatag (r.: Mosonyi Szabolcs) és Korhadó múlt, porladó jövő? (r.: ifj. Kollányi Ágoston) 
 
Dokumentumfilmek 
Elismerő oklevél: Apró örömök (r.: Bálint Ibolya) és A gyakornok – 20 évesen a BBC-nél és a CNN-nél (r.: S. Takács András) 
Schiffer Pál-díj: Hajdú Eszter – A fideszes zsidó, a nemzeti érzés nélküli anya és a mediáció 
A legjobb operatőr díja megosztva: Csempelevél (op.: Somogyvári Gergő) és A három nővér (op.: Kőszegi Gyula) 
A legjobb rendezés díja megosztva: Nem vagy egyedül... (r.: Domokos János) és Mit tudjátok ti, ki vagyok én! (r.: Pálos György Ali) 
A dokumentumfilmes kategória fődíja megosztva: Csempelevél (r.: Somogyvári Gergő és Feszt Judit) és Kémek a porfészekben (r.: Papp Gábor Zsigmond) 
 
Kisjátékfilmek 
A kategória különdíja: Mama – M. Tóth Géza 
A legjobb forgatókönyvíró-rendezői díj: Apró dolgok – Nagy Anikó Mária 
A legjobb kisjátékfilmnek járó díj megosztva: Alena utazása (r.: Ujj Mészáros Károly) és Hideg berek (r.: Schwechtje Mihály) 
 
Tévéfilmek 
A kategória színészi alakítás különdíja: Törőcsik Mari (Bereményi Géza: Irodalom
Zsurzs Éva-rendezői díj: Török Ferenc – Koccanás 
A legjobb tévéfilm fődíja: Ferenczi Gábor – A barátkozás lehetőségei 
 
Nagyjátékfilmek 
Arany Mikrofon hangmérnöki díj: Major Csaba (Mázli, Valami Amerika 2., Pinprick
Arany Olló vágói díj: Kiss Wanda (1
Látványtervezői díj: Lányi Fruzsina, Pater Sparrow, Varga Judit (1
A legjobb eredeti filmzenének járó díj: Utolsó idők – Márkos Albert, Harcsa Veronika 
Produceri díj: Csáky Attila (Papírrepülők, 1
A legjobb forgatókönyvíró: Hegedűs Bálint (Mázli
A legjobb színészi alakítás: Lukáts Andor (Mázli, Príma primavéra
A legjobb színésznői alakítás: Ubrankovics Júlia (Majdnem szűz
Simó Sándor elsőfilmes díj megosztva: Intim fejlövés (r.: Szajki Péter) és Papírrepülők (r.: Szabó Simon) 
A legjobb operatőr: Tóth Widamon Máté (1
A legjobb rendező: Gárdos Péter (Tréfa
A legjobb szórakoztató közönségfilm: Valami Amerika 2. (r.: Herendi Gábor) 
A legjobb nagyjátékfilmnek járó Arany Orsó-díj: Utolsó idők (r.: Mátyássy Áron) 
 
 
 
(magyarfilmszemle.hu) 
2009.02.04
|


Film premierek

Men in Black: Sötét zsaruk a Föld körül

amerikai sci-fi vígjáték, 115 perc, 2019

Három egyforma idegen

angol dokumentumfilm, 96 perc, 2018

Csillagok határán

amerikai-angol-francia-lengyel-német sci-fi, 110 perc, 2018
Játék
Öt év telt el azóta, hogy minden szupi-szuper volt, és a kockafejek most új fenyegetés elé néznek: LEGO® DUPLO® figurák űrből jött inváziója vár rájuk, akik olyan gyorsan pusztítanak el mindent, hogy az újjáépítés szinte lehetetlen.
Filmek a TV-ben
18:05
A történet
amerikai filmdráma, 2018
18:15
Tini nindzsa teknőcök
amerikai-hongkongi akcióvígjáték, 1990
18:15
Esküvő újratöltve
amerikai romantikus családi film, 2018
18:30
És most valami egészen más
angol vígjáték, 1971
18:30
Scooby-Doo! Frankenszörnyűség
amerikai animációs film, 2014
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.