3D vetítések

Halálos iram

est.hu:
6/10
|
olvasói
8/10 (101)
Hagyjatok kicsit békén, mondtam mindenkinek, és sokáig a fejemet törtem - mégpedig azon, miért fut majdnem ugyanazzal a címmel és szinte ugyanazzal a stábbal ugyanaz a történet? És valóban létezik több ezer gyönyörű nő, akik a feltuningolt verdákra gerjednek?
A 2001-es, sok-sok pénzt hozó Halálos iramban még két folytatást ért meg, igaz, az első részben domborító Vin Diesel nélkül, akit a negyedik darabra sikerült visszaédesgetni, és ezzel a lendülettel a gyökerekhez akartak visszatérni, hogy kereken fogalmazzak, vagyis ezért a virtuális címazonosság. Hasonló a felállás is, annyi év után az utca bajnoka, Dom (Diesel) még mindig a nehéz nézésű, de egyenes beszédű faszagyerek. Az utcai versenyzők pocsék rövid távú memóriájában bízva újra beépített O’Conner ügynök iránta való, de a mai napig kimondatlan vonzódása is stimmel.
 
Ehhez már csak pár értetlenkedő rendőr, sok feltuningolt járgány és pár szembetűnő termékelhelyezés kell - vajon melyik, kissé lányos mexikói sörfajta a különben űbermacsó versenyző kifejezett kedvence? -, illetve gonoszként szükségeltetik egy etnikum, és most a latinokat sorsolták ki erre a szerepre. És ez már csak azért is jó döntés, mert a film zenéje nagyobb részt pörgős reggaeton, és ennek köszönhetően feltűnik a vásznon egy kisebb szerepben a műfaj királya, Tego Calderón, avagy El Abayarde is - ő a hülye sapkás csákó az elején és a legvégén. A köztes részt nagyon mutatós akciójelenetek és fájdalmasan döcögő párbeszédek teszik ki: külön vicces arra figyelni, hogy mikor mond ki Vin Diesel egyszerre három szónál többet.
Vízer
2009.04.08
|
Fast and Furious
amerikai akciófilm, 110 perc, 2009
A nagy kopasz gyorshajtó a szövetségi nyomozókkal együtt küzd a heroinkereskedők ellen. Közben persze csajozik is.
Rendező:

Justin Lin

Színész:

Vin Diesel
(Dominic Toretto)

Paul Walker
(Brian O'Conner)

Michelle Rodriguez
(Letty)

Jordana Brewster
(Mia)

John Ortiz
(Campos)

Laz Alonso
(Fenix)

Jack Conley
(Penning)

Shea Whigham
(Stasiak)

Sung Kang
(Han)

Forgalmazza: UIP-Duna Film
Bemutató: 2009. április 9.

3D vetítések


Linkek


Kapcsolódó cikkek

(10 kép)


Film premierek

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Zombieland - A második lövés

amerikai horror-vígjáték, 99 perc, 2019

Álomnagyi

belga-francia vígjáték, 99 perc, 2019

A lelőhely

amerikai-kanadai sci-fi, 100 perc, 2018
Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Filmek a TV-ben
H
14
K
15
Sze
16
Cs
17
P
18
Szo
19
18:10
Starsky és Hutch
amerikai vígjáték, 2004
18:15
Vadon
amerikai film, 2018
18:15
Hazugságok világhálója
amerikai thriller, 2018
18:25
Mindhalálig zene
amerikai musical, 1979
18:25
Everest
amerikai-izlandi-angol filmdráma, 2015
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.