Arany Málna-díjak 2009

Bejött a papírforma az Oscar-gála előtt egy nappal, azaz február 21-én tartott Arany Málna-díjátadón, ahol az elmúlt év legrosszabb filmes teljesítményeit „jutalmazták”. A legtöbb díjat Mike Myers Love guruja és Paris Hilton nyerte.
A hatalmasat bukó Myers-komédia összesen három díjat nyert: a legrosszabb filmnek, a legrosszabb színésznek (ez a társ-forgatókönyvíró-producer Mike Myers volt) és a legrosszabb forgatókönyvnek járót. 
 
A hazánkban szerencsére szintén csak DVD-n megjelent, Paris Hilton nevével fémjelzett A dögös és a dög című alkotás két Arany Málnával gazdagodott: ez az opus kapta a legpocsékabb színésznőnek és a vásznon látható legrosszabb párosnak járó díjat. 
 
Hilton maga azonban tarolt az esten, hiszen csak ő három díjat is kiérdemelt: az előbbi kettőn kívül a legjobb mellékszereplőnőnek járót egy másik filmben, a Repo: The Genetic Opera címűben nyújtott alakításával. Nem túl meglepő módon sem Myers, sem Hilton nem jelent meg a szombati ceremónián, hogy személyesen is begyűjtse díjait. 
 
A díjazottak között azonban szokás szerint nívósabb művészeket és tévútjaikat is megtalálhatjuk: idén Pierce Brosnan lett például a legrosszabb mellékszereplő, míg a legrosszabb remake, feldolgozás, előzmény vagy folytatás címével Steven Spielberg műve, az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága „büszkélkedhet”. 
 
 
A nyertesek és a jelöltek teljes listája (a győztesek neve vastagon szedve): 
 
Legrosszabb film: 
Katasztrófafilm és Spárta a köbön együtt (a „döglött lovat rugdosni” elvének megfelelően a két film egy közös jelölést kap) 
Az esemény 
A dögös és a dög 
A király nevében 
Love guru 
 
Legrosszabb színész: 
Larry the Cable Guy (Witless Protection
Eddie Murphy (Az üresfejű
Mike Myers (Love guru) 
Al Pacino (88 perc, A törvény gyilkosa
Mark Wahlberg (Az esemény, Max Payne
 
Legrosszabb színésznő: 
Jessica Alba (A Szem, Love guru
A Nők egész főszereplőgárdája (Annette Bening, Eva Mendes, Debra Messing, Jada Pinkett-Smith és Meg Ryan) 
Cameron Diaz (Míg a jackpot el nem választ
Paris Hilton (A dögös és a dög) 
Kate Hudson (Bolondok aranya, A spanom csaja
 
Legrosszabb mellékszereplő: 
Uwe Boll mint Uwe Boll (Uwe Boll’s Postal
Pierce Brosnan (Mamma Mia!) 
Ben Kingsley (Love guru; War, Inc.; The Wackness
Burt Reynolds (Deal, A király nevében
Verne Troyer (Love guru, Uwe Boll’s Postal
 
Legrosszabb mellékszereplőnő: 
Carmen Electra (Katasztrófafilm, Spárta a köbön
Paris Hilton (Repo: The Genetic Opera) 
Kim Kardashian (Katasztrófafilm
Jenny McCarthy (Witless Protection
Leelee Sobieski (88 perc, A király nevében
 
Legrosszabb páros a vásznon: 
Uwe Boll és bármely színész, kamera vagy forgatókönyv 
Cameron Diaz és Ashton Kutcher (Amíg a jackpot el nem választ
Paris Hilton és akár Christine Lakin, akár Joel David Moore (A dögös és a dög
Larry the Cable Guy és Jenny McCarthy (Witless Protection
Eddie Murphy Eddie Murphyben (Az üresfejű
 
Legrosszabb remake, feldolgozás, előzmény vagy folytatás: 
Amikor megállt a Föld 
Katasztrófafilm és Spárta a köbön 
Indiana Jones és a kristálykoponya királysága 
Speed Racer – Totál turbó 
Star Wars: A klónok háborúja 
 
Legrosszabb rendező: 
Uwe Boll (1968: Tunnel Rats, A király nevében, Postal) 
Jason Friedberg és Aaron Seltzer (Katasztrófafilm és Spárta a köbön
Tom Putnam (A dögös és a dög
Marco Schnabel (Love guru
M. Night Shyamalan (Az esemény
 
Legrosszabb forgatókönyv: 
Katasztrófafilm és Spárta a köbön (Jason Friedberg és Aaron Seltzer) 
Az esemény (M. Night Shyamalan) 
A dögös és a dög (Heidi Ferrer) 
A király nevében (Doug Taylor) 
Love guru (Mike Myers és Graham Gordy) 
 
A legdicstelenebb karrier: Uwe Boll (Németország válasza Ed Woodra) 
 
 
 
(est.hu összeállítás) 
2009.02.23
|


Film premierek

Deadpool 2.

amerikai akciófilm, 118 perc, 2018

Viktoria

bolgár-román filmdráma, 155 perc, 2014

Sosem voltál itt

amerikai-angol-francia akciófilm, 90 perc, 2017

Igaz történet alapján

francia vígdráma, 100 perc, 2017
Játék
Kellemes, ám tartalmas estét ígér egy lengyel elektro-pop tünemény, illetve a hazai downtempo duó az A38 Hajón!
Filmek a TV-ben
18:10
Merlin 2. - A varázslóinas 2.
amerikai-kanadai kalandfilm, 2006
18:40
Mona Lisa mosolya
amerikai filmdráma, 2003
18:45
Bűnvadászok
olasz akcióvígjáték, 1976
18:45
Csak veled
amerikai vígjáték, romantikus, 1994
18:50
Vademberek hajszája
új-zélandi vígjáték, 2016
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.