Oltári nő

est.hu:
5/10
|
olvasói
5/10 (3)
A Micsoda nő anno kétségtelenül meghódította a világot, csupán egyetlen gond adódott vele: a történet befejezése ellehetetlenítette, hogy az alkotók még egy bőrt lehúzhassanak róla. A rendező tehát úgy döntött, ezúttal más környezetben hozza össze Julia Robertset és Richard Gere-t.
Gere snájdig milliomos helyett egy cinikus újságírót (hivatott) alakít(ani), aki hímsoviniszta cikkeivel nők millióit haragítja magára. Egy nap fültanúja lesz egy történetnek Maggie Carpenterről, akinek a hírek szerint bevett szórakozása, hogy az oltár előtt faképnél hagyja potenciális vőlegényeit. A sztori alapján meg is írja vitriolos cikkét, ám rövidesen kirúgják hitelrontás miatt. A firkász egyetlen esélye, hogy tisztára moshassa nevét, ha személyesen jár utána a történetnek.  
A történet már önmagában elég buta ahhoz, hogy ne tápláljuk illúziókat egy Micsoda nő színvonalú produkció után, a helyzetet azonban tovább súlyosbítja, hogy a két főszereplő is egyaránt hiteltelenül tetszeleg saját szerepében. Mindemellett a viccesnek szánt jelenetek is megfelelően izzadságszagúak ahhoz, hogy a film megtekintése után öt perccel máris eltűnjön a feledés homályában. 
kirsch
2009.06.04
|
Runaway Bride
amerikai romantikus vígjáték, 116 perc, 1999
Rendező:

Garry Marshall

(5 kép)


Filmek a TV-ben
18:15
Puzzle
amerikai film, 2018
18:15
King Kong
amerikai akciófilm, 1976
18:15
Szivárvány
dominikai film, 2017
18:25
A könyvelő
amerikai akciófilm, 2016
18:25
Jurassic Park
amerikai akció-kalandfilm, 1993
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
09:33
Találd ki, mennyire szeretlek!
I. évad, 47. rész
09:35
Bakugan: Bunyóbolygó
2018, I. évad, 32. rész: Népszerűség vagy barátság
09:45
Denver, az utolsó dinoszaurusz
I. évad, 40. rész
09:45
Találd ki, mennyire szeretlek!
I. évad, 48. rész
09:45
Game Shakers
III. évad, 305. rész: Randa bura
Játék
Amit nem látsz, az is árthat neked. Az Emmy-díjas Elisabeth Moss a főszereplője ennek a félelmetes modern mesének, melyet a Universal klasszikus szörnykaraktere ihletett.
? Derkó 2020 - a Derkovits-ösztöndíjasok kiállítása #art #youngartist #kiállítás
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.