Reszkessetek, betörők! 4.

est.hu:
3/10
|
olvasói
5/10 (15)
Érzelmesebb pillanataikban talán még az übersznob filmrajongók sem titkolják, hogy valahol a lelkük mélyén igenis kedvelték a Reszkessetek, betörők! első két részét. A harmadik epizód nagyfejű gnómja azonban már sokunkból ellenérzéseket váltott ki, ezúttal pedig egyenesen azért imádkozunk, hogy a betörők lehetőleg vajazókéssel miskárolják ki a kis Kevint.
Igen, ugyanis ezúttal – valami agyhalott ötletből kifolyólag - az egykor Macaulay Culkin által megszemélyesített fiúcska áll a történet középpontjában. Mivel a szőke, szolid kokainista Mac érthető okokból immár alkalmatlannak bizonyult a szerepre, az alkotók egy barna, ám absztinens kissrácra bízták azt.
 
Ugyanakkor feltehetőleg Joe Pesci és Daniel Stern gázsijára sem igen futott a költségvetésből, így ezúttal olyan gonosztevők kerülnek a kis Kevin útjába, akik eddigi színészi munkásságuk génkezelt darazsak, cápák és menyétek hadseregével vették fel a harcot. Márpedig ez nem kisebb kihívás, mint végignézni a szóban forgó filmet.
kirsch
2009.06.17
|
Home Alone 4
amerikai családi vígjáték, 89 perc, 2002
Rendező:

Rod Daniel

Színész:

Mike Weinberg
(Kevin McCallister)

French Stewart
(Marv Merchants)

Joanna Going
(Natalie)

Jason Beghe
(Peter McCallister)

Missi Pyle
(Vera)

Erick Avari
(Prescott)

Barbara Babcock
(Molly)

Clare Carey
(Kate McCallister)

(7 kép)


Filmek a TV-ben
H
15
K
16
Sze
17
Cs
18
P
19
Szo
20
21:55
Adaline varázslatos élete
amerikai romantikus film, 2015
21:55
Minden, csak nem szerelem
német-osztrák romantikus vígjáték, 2012
22:00
Vörös veréb
amerikai kémfilm, 2018
22:00
Kong: Koponya-sziget
amerikai fantasztikus akciófilm, 2017
22:00
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
H
15
K
16
Sze
17
Cs
18
P
19
Szo
20
21:55
Angelo rulez
2017, 34. rész
22:00
The Avatars
II. évad, 8. rész
22:00
Bogyó és Babóca
II. évad, 4. rész
22:05
Angelo rulez
2017, 35. rész
22:05
Bogyó és Babóca
III. évad, 4. rész
Játék
A látványos kiállításon a látogatók egy képzeletbeli űrutazásra indulnak, ahol tudásukat és bátorságukat próbára téve egy galaktikus kaland részesei lehetnek.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.