Viharsziget

est.hu:
7/10
|
olvasói
8/10 (86)
Clint Eastwood (Titokzatos folyó) után Martin Scorsese is feldolgozott egy Dennis Lehane-regényt, ezúttal egy pszichológiai thrillert jelenlegi kedvenc színészével, Leonardo DiCaprióval a főszerepben.
Az új-hollywoodi legenda, aki hosszas várakozás után a Tégla című tisztességes remake-ért végre megkapta Oscar-szobrocskáját, ezúttal nem sokat kockáztat, sőt mondhatnánk rendezői kézjegyét sem vitte magával a forgatásra. Az ötvenes évek derekán, egy Bostonhoz közeli börtön/elmegyogyószigeten játszódó csavaros történet filmváltozata ugyanis inkább emlékeztet egy reklámfilmes által készített idézetcsokorra, mint egy szépen átgondolt és felépített Scorsese-eposzra.
 
Az eltűnt elítélt/gondozott után nyomozó Teddy Daniels szövetségi bíró (DiCaprio) kálváriája látványos és fordulatos sztori, melyben minden és mindenki gyanús, de maximum annyira eredeti, mint egy 3D-ben rekonstruált matyóhímzés vagy egy Bruce Willis-film, melyben Dörner György amerikai arca egy árvaházban keresi az iráni atomot. A Viharsziget tehát Scorsese újabb ujjgyakorlata, egy technikailag túlontúl potens rendező csukott szemmel levezényelt dolgozata, és legfeljebb azoknak okoz meglepetést, akiket DiCaprio mimikája még képes félrevezetni.
 
Marty talán nem ad már nekünk több Taxisofőrt és Dühöngő bikát, de még mindig képes borzongva szórakoztatni, mintha egy bársonyozott villamosszékben ülnénk. 
csmozi
2010.02.23
|
Shutter Island
amerikai thriller, 138 perc, 2010
Egy szövetségi nyomozó egy dilikórházban kutat egy nő eltűnése - és saját elméjének tisztasága - ügyében. A Titokzatos folyó írójának soron következő műve.
Rendező:

Martin Scorsese

Színész:

Leonardo DiCaprio
(Teddy Daniels)

Mark Ruffalo
(Chuck Aule)

Ben Kingsley
(Dr. Cawley)

Emily Mortimer
(Rachel 1)

Max von Sydow
(Dr. Naehring)

Michelle Williams
(Dolores)

Patricia Clarkson
(Rachel 2)

Elias Koteas
(Laeddis)

Jackie Earle Haley
(George Noyce)

Forgalmazza: UIP-Duna Film
Bemutató: 2010. március 4.


Film premierek

Mamma Mia! Sose hagyjuk abba

amerikai musical, 114 perc, 2018
Játék
Annipanni és hű barátja Boribon a vízparton keresnek menedéket a nagy melegben.
Filmek a TV-ben
H
16
K
17
Sze
18
Cs
19
18:15
Munkahelyi csábító
amerikai dráma, 2018
18:25
Bravo Virtuoso
örmény krimivígjáték, 2016 (feliratos)
18:55
Bérgyilkos a szomszédom
amerikai vígjáték, 2000
19:00
19:00
Viszlát holnap
belga romantikus filmdráma, 2015 (feliratos)
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.